Hogyan készül a MISTAKE

Az útvonal mindig ugyanaz: valós jelzések, majd MI-elemzés, majd jövőforgatókönyv, majd szatíra, majd szerkesztői ellenőrzés, és csak azután MISTAKE. Egyik lépés sem marad ki, és semmi nem kerül ki az oldalra az utolsó nélkül. A sorrend fontosabb, mint bármelyik eszköz benne: ez tartja a kitalációt a tényanyag mögött.

Leírva mindez mechanikusnak tűnik. A gyakorlatban a munka nagyobbik része eldobás: jelzések, amelyek nem vezetnek sehová, forgatókönyvek, amelyek csak borúsak, poénok, amelyek viccesek, de nincs alattuk semmi. Egy megjelenő cikk általában a negyedik vagy ötödik nekifutás ugyanarra a trendre.

Egy történet mindig olyan tényanyaggal kezdődik, amelyet nem mi írtunk: kutatási beszámolók, hatósági dokumentumok, termékbejelentések, szabványosítási munka, bírósági döntések, munkaügyi viták. Azt a pontot keressük, ahol egy szakmai fejlemény átszivárog a hétköznapokba, mert onnan van hová továbbvinni egy forgatókönyvet. Jelzés nélkül nincs cikk.

Ezeket a jelzéseket minden cikk Valóság a poén mögött blokkjában, hétköznapi nyelven összefoglaljuk. Nem díszítő hivatkozások: arra mutatnak, milyen típusú bizonyítéknak lehet utánanézni. Ha a mögöttes trendet nem tudjuk egyetlen olyan mondatban leírni, amelyet egy szkeptikus olvasó is elfogad, a cikket elbukottnak tekintjük.

A MISTAKE a teljes gyártási folyamatban használ MI-eszközöket: források átolvasásában és csoportosításában, a gyorsuló trendek felismerésében, ötletek generálásában és kikezdésében, szövegek megírásában és a két nyelv közötti honosításában, illusztrációk készítésében és a tartalom publikálásra való előkészítésében. Ez ma hétköznapi szerkesztőségi munka, nincs okunk szemérmeskedni vele.

Amit a gép nem csinál nálunk: nem dönt. Nem ő mondja meg, mi igaz, mi tisztességes, és mi érdemes a megjelenésre. Széles merítésben gyors, ítéletalkotásban megbízhatatlan, és a munkafolyamat pontosan erre az aszimmetriára épül: a gép kitágítja a mezőt, a szerkesztő pedig visszaszűkíti.

A forgatókönyv a komoly rész. Kitűzünk egy évet, veszünk egy már futó trendet, és megkérdezzük, mi következik, ha a mögötte álló érdekek egyszerűen tovább működnek. Az eredmény általában hihető, és ritkán kényelmes. Ezen a ponton az írás még egyáltalán nem vicces — és nem is kell annak lennie.

A szatíra csak ezután jön, és inkább keretezés kérdése, mint tartalomé. Megkeressük a forgatókönyvben azt a részletet, amely csendben nevetséges, és hagyjuk, hogy a híradói hang kommentár nélkül mondja ki. A humor a szenvtelenségben van. Ha egy cikk csak a poéntól működik, akkor a forgatókönyv volt gyenge alatta.

Megjelenés előtt egy szerkesztő rögzített lista alapján olvassa át az anyagot: egyértelműen spekulatív-e a forgatókönyv, előre mutat-e a dátum, pontos és közérthető-e a Valóság a poén mögött blokk, tisztességesen szerepelnek-e benne valós személyek és cégek, és félreérthető-e bármelyik mondat a jelenre vonatkozó tényállításként. Bármelyik ponton elbukni visszaküldést jelent.

Ez a kapu mindig emberi, és szándékosan ez a folyamat leglassabb pontja. Az automatizálás rendkívül gyorsan képes rengeteg anyagot előállítani; az ellenőrzés azért van, hogy a gyorsaság soha ne legyen ok a megjelenésre. Az oldalon minden cikkért egy ember felel — azokért is, amelyek gépi ötletként indultak.