A látását lefelé kerekíthetik, hogy beleférjen a keretbe

A személyes szén-dioxid-keretekről eddig főleg a repülés, a hús és a kazán kapcsán esett szó. Egy, a szemüvegüzletláncok számára modellezett program szerint a szemünk előtt ülő lencsékre is kiterjednének. A recept továbbra is pontos maradna; csak éppen megfizethető változatban is kínálnák.

A személyes szén-dioxid-kvóta gondolata, amelyben az egyének vagy háztartások évente meghatározott, kereskedhető kibocsátási keretet kapnak, két évtizede jelen van a tudományos és szakpolitikai vitákban, és ma már több bank és alkalmazás mutat becsült szén-lábnyomot a vásárlások mellett. A rövidlátás világszerte, különösen a gyermekek körében, meredeken terjed, és a szabadban töltött idő az egyik kevés beavatkozás, amelyről bizonyított, hogy lassítja a kialakulását. Az optikai ipar egyre nagyobb figyelmet kap a napi eldobható kontaktlencsék és csomagolásuk hulladéka, valamint a lencsegyártás és -szállítás lábnyoma miatt. Több ország egészségügyi rendszere olyan nettó nulla kibocsátási célt fogadott el, amely az általuk felírt termékekre is kiterjed.

Ügyintéző: Látom, hogy a receptje mínusz 0,50-nel változott, ezzel a háztartás túllépte az idei optikai keretét. Ügyfél: Kölcsönkérhetek anyámtól? Ő alig olvas. A párbeszéd az ügyfélszolgálatosok képzési anyagából származna, és 2030-ra mindennapossá válhatna egy olyan rendszerben, ahol minden szemvizsgálat két eredménnyel zárul: mit lát az ember, és mennyit engedhet meg magának abból, hogy korrigálják. Az országos szén-dioxid-keret, amely már most is fedezné a fűtést, az utazást és az étkezést, az optikai termékekre is kiterjedne, és minden dioptriányi korrekció külön lábnyomot kapna a műgyanta, a bevonatok és a kiszállító furgon alapján. A páciens egy recepttel és egy egyenleggel távozna.

Maga a vizsgálat nem változna. A betűk ugyanúgy zsugorodnának, az optometrista ugyanúgy megkérdezné, hogy az egyessel vagy a kettessel jobb-e, és a páciens ugyanúgy tippelne. A nyomtatvány változna. Minden érték mellett ott állna a szén-dioxid-költsége, amelyet egy új testület, az Optikai Kerethivatal számolna ki a lencse anyagából, a szélső vastagságból és abból, hogy egy ilyen korú ember statisztikailag hány szemüveget veszít el életében. Egy erős recepten drágább lenne átlátni, mint egy gyengén. A szemtengelyferdülésért felár járna. A tájékoztató füzet ezt méltányossági intézkedésnek nevezné.

Aki túllépné a keretét, attól nem tagadnák meg a szemüveget. Azt kínálnák neki, amit a program dokumentumai keretarányos korrekciónak neveznek: a receptet a legközelebbi negyed dioptriára kerekítenék, abba az irányba, amerre vékonyabb lesz a lencse. Az optometrista bemutatná a különbséget a táblán, a páciens pedig aláírná, hogy látta, vagy legalábbis a nagyját. „Azt mondta, így is vezethetek” – mondta Wéber Dorottya, 44 éves bérszámfejtő, aki a kísérleti szakaszban keretarányos szemüveget kapna. „Azt is mondta, hogy éjszaka ne, esőben ne, és lehetőleg semmi felé.”

A napi eldobható kontaktlencsék járnának a legrosszabbul. Minden párt külön pontoznának a tasakkal, a fóliával és a dobozzal együtt, amelyben a tasakok érkeznek, a harminc éve lencsét viselő pedig futó összesítést látna a betegportálon, kilogrammban. A havi lencséket ösztönöznék. Az éves lencsék, amelyeket higiéniai okokból a legtöbb piacon kivontak, tisztítási beosztással és beleegyező nyilatkozattal térnének vissza. „Kiszámoltam” – mondta Ozsváth Kende, 29 éves bárvezető. „Vagy szemüveges leszek életem végéig, vagy feliratkozom a lézerre.” A lézeres várólistát is szén-dioxidban mérnék.

A gyerekeket külön kezelnék. Mivel a fiatalkori rövidlátást bizonyítottan lassítja a szabadban töltött idő, az iskolák optikai keret helyett napfénykeretet kapnának, amelyet az udvaron kellene elkölteni. Ha egy gyerek látása a regionális átlagnál gyorsabban romlana, az felülvizsgálatot indítana a háztartás képernyőidejéről, amely addigra amúgy is nyilván lenne tartva. A szülőket megbeszélésre hívnák. „Mutattak egy grafikont a fiam szeméről és egyet a táblagépről” – mondta Lengyel Petra, akinek a fia nyolcéves lenne. „A két vonal egybeesett. Senki nem szólt semmit. Csak ültünk és néztük.”

A Hivatal szóvivője a keretet „ösztönzésnek, nem korlátnak” nevezné, és hangsúlyozná, hogy senkitől nem tagadnák meg az orvosilag szükséges korrekciót, csupán arra kérnék, gondolja át, szüksége van-e az egészre. A kereskedést engedélyeznék. A jó szemű háztartások eladhatnák a felesleges keretüket a rossz szeműeknek, a piac által meghatározott áron. Az előzetes modellek szerint a többlet a fiataloknál, a szabadban élőknél és azoknál halmozódna fel, akik nem olvasnak, és mindenki felvásárolná, aki igen.

A tábla változna meg utoljára. A program második évétől az alsó betűsort, amelyet kevesen tudnak elolvasni, és amelyet a program már nem támogatna, kivennék a szabványos vizsgálatból, a fölötte lévő sor pedig alsó sorrá lépne elő. A kereskedők ezt egyszerűsítésnek neveznék. A szakmai szövetség újrakalibrálásnak. Wéber Dorottya, arra a kérdésre, hogy az új szemüveg átvétele óta észrevett-e valami változást a világban, egy pillanatra elgondolkodna. „Puhább lett” – mondaná. „Minden egy kicsit messzebb van, mint volt. Már nem integetek senkinek, hátha nem ő az.”