A szomszéd sövénye ellened szólhat az interjún

Az állásinterjú utolsó kérdése nem a gyengeségekről, az ötéves tervekről vagy az önéletrajz 2027-es lyukáról szólna. A sövényről szólna. A 2030-ra bevezethető háztartási szén-dioxid-keret alatt a választ előbb ellenőriznék, mint a referenciákat.

A szénlábnyom-számítás a vállalatoktól az egyénekig terjedt: bankok és alkalmazások kínálnak személyes lábnyomkövetést, a személyes szén-dioxid-kvóta ötletét pedig kutatók és kormányok évek óta vizsgálják. A vállalati fenntarthatósági jelentések egyre inkább kiterjednek a közvetett kibocsátásokra, köztük a dolgozók ingázására, egyes keretrendszerekben az otthoni munkavégzésre is. A sövényeket és a kerti növényzetet több ország településrendezése mérhető szénraktárként és biodiverzitási értékként tartja számon, a sövénymetszést pedig a madarak költési idején már ma is korlátozzák. A sövény- és telekhatárviták a kertvárosi szomszédpanaszok leggyakoribb fajtái közé tartoznak.

A rendszerben minden lakcím évente kapna egy kibocsátási keretet. Erre terhelnék a fűtést, az utazást és a csomagokat, és erre írnák jóvá mindazt, ami a telken nő, egy táblázat szerint, amely egy kifejlett galagonyasövényt nagyjából egy közepes kutya éves értékével vesz egyenlőnek. A munkáltatók, akiknek az alkalmazottaik kibocsátását is jelenteniük kellene, az ingázással és az otthoni munkanapok konyhájával együtt, azokat a jelölteket részesítenék előnyben, akiknek a háztartása többletet termel. A kérdés a toborzóknak kiküldött szövegezés szerint így hangzana: írja le a telekhatáron álló növényzetet, és nevezze meg a tulajdonosát.

A nehézséget az okozná, hogy a legtöbb sövény másé. A határon álló növényzetet a tulajdoni lapon szereplő címhez írnák, így az a jelölt, akinek a kertjét három oldalról a szomszéd fagyala keríti, a keret szempontjából egy parkolóban lakna. „Nekem gyepem van” – mondaná Berki Dániel egy logisztikai tervezői állás felvételi bizottságának. „A sövény Szabó úré. Én locsolom, de az övé.” A bizottság megköszönné az őszinteségét, és egy tujás nőnek adná az állást.

A rendelettervezet részleges igényt engedne az áthajlásra, amelyet egy méter magasságban, a telekhatáron harminc centinél messzebb átnyúló növekedésként határozna meg, a téli napfordulón mérve. Ebből a biztatás piaca nőne ki. Háztulajdonosokat látnának a saját oldalukról locsolni a szomszéd sövényét, a kerítésen átnyújtott locsolócsővel, az egyeztetési anyag egyik esetében pedig a kerítésre szerelt tükörrel csalogatnák át a hajtásokat. Arról, hogy a dőlő sövényt igénylik-e vagy lopják, a második évre várnának döntést. A szomszéd áthajló ágainak lenyesése, ami ma szívesség, vagyonátruházássá válna.

Az állásajánlatok feltételekkel érkeznének. Egy vidéki vízmű formalevele a kinevezést a növényzeti helyzet igazolásához kötné, helyszíni szemlével, ha a bejelentett sövény a légi felvételen nem található. A bérlőktől a főbérlő nyilatkozatát kérnék arról, hogy a sövény a bérlettel együtt jár. Pálfi Réka gyakornok földmérő úgy emlékezne vissza, hogy a második körben megkérdezték, a párja édesanyja, akié a sövény, tervezi-e, hogy a továbbiakban is jó egészségnek örvendjen. Az állást a galagonyáról júniusban készült fényképpel nyerné el, amikor a legjobban mutat.

A viták a szokásos úton haladnának. A jegyzői birtokvédelmi ügyek között a sövényperek, amelyek eddig a fényről és a magasságról szóltak, a szénről szólnának, és arról, ki vágta le. A sövény metszése a táblázat szerint tárolt szenet szabadítana fel, amit annak terhére írnának, aki az ollót fogta, bárkié is a növény. „Szombaton átjött a sövényvágóval” – mondaná Fenyves Margit. „Mondtam neki, hogy elszámolás szempontjából ez most az enyém, és ő fog fizetni a vágásért. Otthagyta a gépet a falon, és azóta nem szólt hozzám.” A madarak mellé, amelyek költési ideje már most fél évre védi a sövényt, törvényben csatlakoznának a könyvelők.

Az ingatlanhirdetések tömeg szerint sorolnák fel a sövényeket. A válóperekben előbb rendeznék a sövényt, mint a bútort. Egy sorházi pár arról számolna be, hogy együtt maradtak, mert egyikük sem engedhette meg magának, hogy ő költözzön egy erkélyes lakásba nulla egyenleggel. Egy zsákutcában hajnali hatkor lézeres távolságmérővel látnának egy férfit, aki a járdáról jegyzi fel a szomszéd gyertyánját, amit az útmutató megengedne. „Sosem kedveltem” – mondaná a szomszéd. „De szeretném, ha a sövény maradna, úgyhogy most már köszönünk egymásnak.”

„A rendszer azokat jutalmazza, akik gondozzák a zöld infrastruktúrát” – mondaná a háztartási keretek hivatalának munkatársa arra a kérdésre, hogy a sövényekre gondoltak-e a tervezéskor. Az első szakaszban nem tennének különbséget a keretért és a madarakért nevelt sövény között, és arról sem szólna a szabály, mi lesz azzal a dolgozóval, akinek a szomszédja elköltözik, és viszi magával a többletet. Az interjúkérdés maradna az űrlapon. A legjobban azok válaszolnának rá, akik megvették a szomszéd házat.