A gyógyulás részletre is érkezhet majd

A jóváhagyó levél mellé törlesztési ütemterv is érkezne. A gyártók és a finanszírozók között ma tárgyalt megállapodásokhoz hasonló konstrukcióban az egyszeri, véglegesnek szánt génterápiát egy évtized alatt fizetnék ki — úgy, ahogy egy család a tetőt vagy az autót fizeti. A kezelés egy délutánt venne igénybe. A finanszírozás túlélné az általános iskolát.

Az a pont, amely átrendezné a háztartást, a harmadik oldalon van. A részletek csak addig futnának, amíg a gyerek az évenkénti felülvizsgálaton megfelel a szerződésben rögzített eredményességi feltételnek. Ha a terápia leáll, a törlesztés is leáll. Ezt egy család nagyjából egy napig találná megnyugtatónak: ennyi idő alatt venné észre, hogy a mondat mindkét irányból olvasható.

Innentől az éves kontroll egyszerre két dolog lenne. Rendelés, a szokásos várakozással és a szokásos folyosóval. És szerződéses mérföldkő, ahol egy mérés — egy megtett távolság, egy laborérték, egy olyan skálán elért pontszám, amelyet kutatóknak találtak ki, nem szülőknek — egyszerre dönti el, mi következik orvosilag, és mi jelenik meg hat hét múlva egy elszámoláson.

„Nem gyógyszert fizetnénk” — magyarázná a finanszírozó képviselője. „Eredményt fizetnénk, részletekben, addig, amíg az eredmény tart. A világ így vásárol repülőgép-hajtóművet. Haladásnak tartjuk, hogy az egészséget is így lehet megvenni.”

A szülő nehézsége nem a pénz lenne. Hanem az, hogy egy rossz év egyszerre két nyelven válik olvashatóvá, és a két nyelv nem ért egyet abban, mi számít rossz évnek. Amit az orvos stabil ingadozásnak nevez, az az ütemtervben a részlet és a felülvizsgálat közötti különbség. Ezt senki nem így akarta. Egyszerűen ez történik, ha ugyanaz a szám egy lázlapon és egy szerződésben is szerepel.

A papírmunkát a kórház örökölné. Valakinek évről évre be kellene nyújtania a bizonyítást egy olyan betegről, aki addigra kamasz, és akinek jobb dolga is van, mint egy végpontot teljesíteni. A gyerek aktája mellé kerülne egy második oszlop a klinikai mellé, és a kettőt olyan emberek vezetnék, akik nem járnak ugyanazokra a megbeszélésekre.

Az árakban semmi feltételes nincs. A terápiák léteznek, az összegek valósak, és az eredményhez kötött szerződéseket már ma aláírják. Egyedül a konyhaasztal hipotetikus, ahol egy család leülne, és kiszámolná — egy olyan mondatban, amelyet ebben a században senki nem várt —, hogy mennyibe kerül havonta a gyógyulás.