Az esküdtszéki várólista már ötödikben nyílna

A bírósági csúszások miatt az esküdti szolgálat nem olyasmi lenne, ami megtörténik az emberrel, hanem olyasmi, amire jelentkezni kell. Egy 2040-re modellezett program szerint a családok tizenegy évesen íratnák fel a gyereküket, hogy a behívó még akkor érkezzen, amikor el is tud menni. A becsült várakozási idő tizenkilenc év lenne.

Több esküdtszéki rendszerrel működő országban a pandémia óta jelentősen megnőtt a tárgyalásra váró büntetőügyek száma, és egyes tárgyalásokat évekkel a vádemelés utánra tűznek ki. Ezzel párhuzamosan több joghatóságban csökkent az esküdti behívókra válaszolók aránya, a halasztási és mentességi szabályok pedig kibővültek, ami szűkíti a ténylegesen szolgálatot teljesítők körét. A bíróságok emlékeztetőkkel, bírságokkal és reformjavaslatokkal reagáltak, köztük azzal, hogy bizonyos ügyekben korlátoznák az esküdtszéki tárgyalást. A várólisták eközben a közszolgáltatások megszokott részévé váltak a bölcsődétől az egészségügyig, és a szülők hozzászoktak, hogy évekkel előre kell jelentkezni. Az iskolákat gyakran használják csatornaként a minden háztartásnak szóló hivatalos tájékoztatáshoz.

„Kedves Szülők, a Regionális Bírósági Szolgálat friss iránymutatása alapján tájékoztatjuk Önöket, hogy az ötödik osztályos és annál idősebb tanulók mostantól felvehetők az esküdtszéki várólistára, és nyomatékosan javasoljuk, hogy ezt még az őszi szünet előtt tegyék meg.” Így kezdődne a 2040-re modellezett program szerint az a levél, amelyet egy közepes megyeszékhely egyik iskolájának minden családja megkapna. A második oldal közölné, hogy az első behívóra jelenleg tizenkilenc év négy hónapot kell várni, hogy az iskola a várólistával kapcsolatos kérdésekre nem tud válaszolni, és hogy a pénteki papírgyűjtés változatlanul megmarad.

A program két olyan folyamatból nőne ki, amelyek a húszas években ellentétes irányba haladtak. A tárgyalások egyre tovább vártak arra, hogy sorra kerüljenek, a polgárok pedig egyre kevésbé akarták, hogy rájuk kerüljön a sor. A véletlenszerű behívót egy nyilvántartás váltaná fel azokról, akik maguk kérték, hogy behívják őket, a kérelem dátuma szerint sorba rendezve. Aki tizenegy évesen kerül fel, harminc körül számíthat az első behívóra. Aki negyvenévesen jelentkezik, a jelenlegi előrejelzés szerint nem sokkal a nyugdíjazása után kerülne sorra. A bírósági szolgálat ezt a háztartások tervezhetőségének nevezné.

Barta Ildikó, akinek az ikrei ötödikesek, még aznap este kitöltené az űrlapot, amikor a levél megérkezik, és rájönne, hogy háztartásonként és tanévenként egyetlen hely jár. „Választanom kellett” – mondaná. „Bencét írattam fel, mert ő jobban tud egy helyben ülni.” Az ikertestvére a következő szeptemberben kerülne fel, tizenegy hónappal hátrébb, és ez a különbség a legtöbb vacsoránál szóba kerülne. Bartáné azt mondaná, nem számított rá, hogy egyszer a figyelmük minősége alapján kell rangsorolnia a gyerekeit. „De hát végül is a bíróság is ezt fogja csinálni.”

A listát sávokra osztanák. Az „A” sávba azok a háztartások kerülnének, amelyekben még senki nem volt esküdt. Mögéjük sorolnák azokat, akik 2031 óta halasztást kértek, a halasztók mögé pedig azokat, akik egyszerűen nem válaszoltak a behívóra, egy megjegyzéssel. Külön gyorsított sáv járna azoknak, akik hat hétnél hosszabb tárgyalást is vállalnak, vagyis az elhúzódó csalási ügyeket, amelyek minden felmentési oknál gyorsabban ürítik ki az esküdtek padját, és az iskolakapuban a szülők úgy beszélnének róla, mint régen a jó iskoláról, ahová másfél órát kell buszozni.

Az iskolát ugyanazért választanák csatornának, amiért a fogászati szűrést és a népszámlálási tájékoztatót is rajta keresztül küldik: ez az utolsó intézmény, amely megbízhatóan elér minden háztartást. A levél ugyanabban az alkalmazásban jelenne meg, amelyik az elveszett tornazsákokról értesíti a szülőket. Kerekes Márton, aki állampolgári ismereteket tanít, azt mondaná, a változás leegyszerűsítette a tananyagot. „Régen azt tanítottam, hogy az esküdti szolgálat olyan kötelesség, ami alól nem lehet kibújni. Most azt tanítom, hogyan nézzék meg, hányadikak a sorban.” A hetedikesek úgy hasonlítgatnák a becsült behívási dátumaikat, ahogy a korábbi nemzedékek a sportcipőiket.

A számtan mindkét irányban működne. Akit 2040-ben vádolnak meg, azt a program saját előrejelzése szerint tizenkét olyan ember ítélhetné meg, aki a feltételezett bűncselekmény idején ötödikes volt. Az útmutató ezt úgy fogalmazná: az ember a saját kortársai elé kerül, előbb-utóbb. A védőügyvédek elkezdenék kikérni az esküdtek regisztrációs dátumát, a megyeszékhelyen pedig egy kis tanácsadó cég díj ellenében megbecsülné, hogy az ügyfél esküdtszéke várhatóan melyik évfolyamból kerül ki.

A felvett gyerekek minden születésnapjukon levelet kapnának, amely megerősíti a helyüket a sorban, és sokuknak ez lenne az egyetlen küldemény, amelyet a saját nevükre címeznek. Több szülő számolna be arról, hogy a leveleket a fiókban őrzik, az úszóoklevelek mellett. Barta Bence a magáét egy „Bíróság” feliratú mappában tartaná. A becsült dátuma 2059 márciusa. Szinte minden héten megkérdezné, hogy mozdult-e, és az anyja szinte minden héten azt felelné, hogy igen, egy nappal, rossz irányba.