Az új munkahelyhez sorsjegy is járhat

Egy megyei kórház állásinterjújának utolsó kérdése többé nem az erősségekről, a gyengeségekről vagy arról szólna, hol látja magát a jelölt öt év múlva. Arról szólna, hol látja magát aludni. A jövő évre javasolt munkaerő-program szerint a válasz döntené el, hogy az ajánlólevél mellé szerződés érkezik-e, vagy egy sorsjegy.

Sok nagyvárosban a lakhatási költségek évek óta gyorsabban nőnek a béreknél, és az ápolók, tanárok, gondozók egyre nehezebben tudnak ingázható távolságban lakni a munkahelyüktől. Több munkáltató, főleg kórházak és egyetemek, erre dolgozói szálláshelyek fenntartásával vagy lakhatási támogatással válaszol. A szűkös megfizethető lakásokat, iskolai helyeket és más korlátozott közjavakat világszerte gyakran sorsolással osztják el, mert ezt igazságosabbnak tartják a sorban állásnál vagy az egyéni mérlegelésnél. A szociális bérlakásokra sok országban hosszú és növekvő várólisták vannak. A munkáltatók egyre inkább figyelembe veszik az ingázási távolságot és a lakhatás stabilitását a fluktuációs kockázat felmérésekor.

A kérdés teljes szövege így hangzana: „Van-e jelenleg állandó lakcíme a munkahelytől negyvenöt percen belül, és számít-e arra, hogy a szerződés idejére meg is tartja?” Aki nemmel felelne, azt nem utasítanák el. Azt beneveznék. A felvételi vezető bepipálna egy „lakhatásfüggő” rubrikát, a jelölt pedig a feltételes ajánlat mellé kapna egy hatjegyű számot a kórház éves dolgozói lakássorsolására. A szám a fizetéssel azonos oldalon szerepelne, valamivel nagyobb betűvel.

A kórház nagyjából háromszáz lakást tartana fenn a mintegy kétezer, magát lakhatásfüggőnek valló dolgozó számára. A várólistát minden tavasszal sorsolással kevernék újra, nem szolgálati idő szerint, arra hivatkozva, hogy a szolgálati idő azokat jutalmazza, akik az ingázást már túlélték. A nyertesek egyszobás lakást kapnának, a bér a fizetés harminc százalékában rögzítve. A vesztesek megtartanák a számukat a következő évre, és kapnának hozzá 0,2 hűségsúlyozást. Egy négyszer vesztes ápoló így majdnem pontosan ugyanakkora eséllyel nyerne, mint aki ötször vesztett.

Kalmár Rita, az egyik kísérleti helyszín röntgenasszisztense a hűtőn tartaná a sorsjegyet, a beosztás mellett. „Anyám megkérdezte, mit nyertem. Mondtam, hogy egy állást, elvileg.” Addig is napi kétszer másfél órát vezetne. A program szerint a lakhatásfüggő dolgozók műszakok között egy dönthető fotelt foglalhatnának a volt nappali szobában, jelképes díjért, amit a bérből vonnának. „Semmit nem lehet bevinni, csak a nyakba akasztós kártyát. A fotelek is számozva vannak, ezt már kicsit soknak találtam.”

A kérdés terjedne. Az egyik nagyobb tankerület a gyakornok tanároknak tenné fel, egy megyei önkormányzat a kukásoknak, egy áruházlánc pedig az önkiszolgáló jelentkezési űrlapra tenné, a „munkavállalási engedély” és a „vasárnapi rendelkezésre állás” közé. A toborzószoftverek új mezőt kapnának, lakhatási státusz néven, három lehetőséggel: biztos, bizonytalan, sorsolásra vár. A sorsolásra váró jelöltek neve mellett a felvételi vezető képernyőjén egy apró négylevelű lóhere jelenne meg. A lóherét a kézikönyv nem magyarázná el.

Mivel a sorsolást áprilisban tartanák, a jelentkezések márciusra tolódnának. A jelöltek nem a fizetés, hanem az esélyek alapján hasonlítanák össze a munkáltatókat, egy lakhatásfüggő dolgozóknak szóló fórum pedig rangsort közölne a régió minden közintézményéről: hány lakás jut egy sorsjegyre. Egy mentőszolgálat azt tapasztalná, hogy az egy a kilenchez esély több jelentkezőt hozott, mint a béremelés. Egy későbbi költségvetési anyag a béremelést „a toborzás szempontjából már nem meghatározó tényezőnek” minősítené, és a pénzt négy további lakásba csoportosítaná át, ezzel az esélyt egy a nyolchoz javítva.

Az egyik kórház humánerőforrás-igazgatója szerint a program „elismeri, hogy a tehetség országos, a lakbér viszont helyi”. Arra a kérdésre, hogy közintézménynek szabad-e bármi olyat működtetnie, ami lottóra emlékeztet, megjegyezné, hogy a sorsjegy ingyenes, nem átruházható, és nem lehet belőle többet venni, ami a magánbérleti piacról nem mondható el. A számokat azzal a géppel húznák, amelyet korábban a dolgozói karácsonyi tombolán használtak, és amely azóta állt raktárban, mióta az ajándékkosár-keretet megvonták. A gépet átvizsgálnák, és önálló sort kapna a létesítménygazdálkodási tervben.

Rácz Tamás betegszállító az első sorsoláson lakást nyerne, és felkérnék, hogy szerepeljen a toborzófilmben. „Levették, ahogy átveszem a kulcsot. Aztán megkérdezték, megcsinálnám-e még egyszer úgy, hogy a másik kezemben a sorsjegy van, mert a szám nem látszott a képen.” A bérleti jog addig tartana, amíg lakhatásfüggőnek minősített munkakörben marad. Később előléptetést ajánlanának neki egy csoportvezetői besorolásba, amely nem minősül annak, és a hónap végéig kapna gondolkodási időt. Még mindig gondolkodna rajta.