A kerti fészer is terhelheti a város kibocsátási keretét

Teljes életciklusú szén-dioxid-értékelés, faszerkezetű kerti fészer, 2,4 × 1,8 m, egyszintes, alap nélkül: 128 000 Ft. Ez a tétel szerepelne mindenki számláján, aki egy dunántúli kisvárosban 2030 után fészert szeretne a kert végébe, egy olyan rendszer alatt, amely az önkormányzat törvényben rögzített kibocsátási keretét a melléképületekre is kiterjesztené. Maga a fészer 109 000 forintba kerülne.

A kibocsátási keret, vagyis a többéves időszakra jogilag kötelező módon rögzített összkibocsátási plafon több országban létezik nemzeti szinten, és számos város és önkormányzat is bevezette a sajátját. Az építési szabályozás a pusztán üzemeltetési energiafogyasztás helyett egyre inkább a teljes életciklusú kibocsátást nézi, amely az anyagokba és az építésbe beépített kibocsátást is számolja; az ilyen értékelés Európa egyes részein a nagyobb új épületeknél kötelezővé válik. A kerti építmények és kerti irodák népszerűsége érezhetően megnőtt, miután a járvány alatt az otthoni munka megszokottá vált. Az építésügy már ma is szabályozza a melléképületeket méret-, magasság- és elhelyezési korlátokkal. A szén-dioxid-elszámolás folyamatosan terjed ki olyan kisebb tevékenységi körökre, amelyeket korábban nem számoltak.

A rendszer szerint a város területén minden fedett építmény felkerülne az építési osztály által vezetett szén-dioxid-főkönyvbe, amelynek alapján az önkormányzat a 2020-as évek vége óta ugyanúgy köteles lenne egyensúlyban tartani az ötéves kibocsátási keretét, mint a pénzügyit. Lakóházak, bővítések és üzlethelyiségek évek óta szerepelnek benne. A fészerek, üvegházak, fatárolók és minden két négyzetméternél nagyobb fedett zug azzal az indokkal kerülnének fel, hogy egy keretet nem lehet olyasmivel szemben egyensúlyban tartani, ami nincs benne. A főkönyvből hiányzó fészer építésügyi szempontból egy rakás deszka lenne, amely történetesen áll.

Egy szabványos, telített fenyőből készült fészer kátránypapír tetővel és horganyzott zsanérokkal nagyjából 0,4 tonna beépített kibocsátást jelentene, ennek nagy részét a kátránypapír és a zsanérok adnák. A kérelmező csökkenthetné az értéket kezeletlen fával, amely elkorhad, vagy bontott ajtóval, amely nem passzol. Az értékelés a fészer tizenöt évben megállapított tervezett élettartamára szólna, utána a tulajdonost felkérnék, hogy nyújtson be életciklus-lezárási tervet. „Megkérdeztem, mi van, ha a fészer tizenhat évesen is jó állapotban van” – mondta Pollák Gergely nyugdíjas földmérő. „Azt felelték, akkor is jó állapotban lesz. Csak a kereten kívül.”

A város 2030 és 2035 közötti maradék keretét először a lakásépítés, majd a gimnázium újjáépítése, végül a „nem kötelező lakossági építmények” kapnák; ebben a kategóriában a fészerek a télikertekkel, a pezsgőfürdőkkel és a nagyobbfajta trambulinokkal versenyeznének. Amikor a nem kötelező keret elfogy – az önkormányzat saját modellje szerint minden ötéves ciklus második tavaszán –, az új fészerek várólistára kerülnének. A listát a kérelem dátuma szerint rendeznék, és előnyt élvezne, aki igazolni tudja, hogy a fészer egy autót vált ki.

Fehér Nóra, aki egy 1,8 méteres fészert kért, hogy két biciklit szárazon tartson, levelet kapna arról, hogy kérelmét elvben elfogadták, és a sorban a 214. helyre került. A levél megjegyezné, hogy a biciklik átmenetileg a lakásban is tárolhatók, és mellékelne egy tájékoztatót az előszobai tárolásról. „Meg kellett becsülnöm, hány autóutat váltanak ki a biciklik a fészer tervezett élettartama alatt” – mondta. „Beírtam egy számot. Nem tudom, jó szám volt-e. A fészer a bicikliknek kell, a biciklik a boltba járáshoz, a bolt meg négyszáz méterre van.”

Akinek már van fészere, hirtelen vagyontárgyat tartana a kezében. A rendszer bevezetése előtt bejegyzett fészer „örökölt keretet” kapna, amely az ingatlannal együtt átruházható, vagy egy módosító javaslat szerint visszaadható az önkormányzatnak egy későbbi bővítéshez jóváírt kibocsátás fejében. A város egyik ingatlanközvetítője már most a szobaszám és a kazán között tüntetné fel: „fészer, bejegyzett, 0,4 t”. A szomszéd községben feljegyeznék az első vitát egy pontosan a telekhatáron álló fészerről, amelynek tonnáit egyik fél sem lenne hajlandó vállalni. Abban mindkét háztartás egyetértene, hogy a fészer nagyon hasznos, és a másiké.

Az irodaként használt fészereket – ezekből az otthoni munka évei óta több százat tartana számon a város – kereskedelmi alapterületként, magasabb kulccsal értékelnék, hacsak a használó nem igazolja, hogy az egyetlen alternatíva a napi ingázás. Mészáros Dorottya, az önkormányzat szén-dioxid-elszámolási referense nem nevezné ezt büntetésnek. „A keret az keret” – mondaná. „Nem vezetünk külön keretet azokra a dolgokra, amelyeket az emberek kicsinek tartanak. Egy tonna a fészerben ugyanannyit nyom, mint egy tonna a raktárban, és ezt a raktárosok is megkérdezték már.”

A testület egyik tagja azt javasolná, hogy a fészer lebontása adja vissza a tonnákat a közös keretbe, mire az építési osztály megerősítené, hogy a magától összedőlt fészer ezt már most is megteszi, papírmunka nélkül. A lakosok nem lennének kötelesek ezt siettetni. Pollák úr, akinek a fészere 2009-ből való és dől, azt mondaná, kétszer elolvasta az útmutatót. „A legolcsóbb, ha a régit állva hagyom, és a tetőt soha nem hozom szóba” – mondta. „Tizenöt év a tervezett élettartama, tehát hivatalosan hat éve nincs. A fűnyírót tartom benne.”