A nyolcórás vacsora többe kerülhet, mint a hatórás
Egy vendéglátós csoport keresletalapú árazást próbálna ki a digitális étlapjain: ugyanaz a tányér két árral futna egyetlen estén. Azt, hogy ezt egy négyfős asztalnál ki mondja ki, nem kérdezte meg senki.
Egy közepes méretű vendéglátós csoportnál tervezett próbaüzem szerint a QR-kóddal megnyitott étlapon látható árat kereslet szerint számolná újra egy modell: a lefoglalt asztalok aránya, a betérő vendégek forgalma, az időjárás, a nyolc utcával arrébb kezdődő meccs. Ugyanaz a fogás fél hatkor és fél kilenckor annyival térne el, amennyit a cég szerénynek nevez, a felszolgálók pedig nagyjából a borravalónak.
A technológia kész. Ami nincs kész, az a mondat. Valakinek ki kell mondania egy asztalnál, ahol két felnőtt már megnézte az árat a honlapon, egy gyerek pedig már választott, hogy a szám a járda és a szék között megváltozott, olyan okokból, amelyeket az épületben senki nem lát, és fél tízkor vissza fog változni.
„Az étlap nem vitatkozna senkivel” — jegyezné meg a próbaüzem egyik felszolgálója. „Én vitatkoznék.”
A vezetés nem felárként, hanem kedvezményként mutatná be, és technikailag igaza lenne. A korai ár a rugalmasság jutalma volna, a késői a rendes ár, a kettő közti különbség pedig kizárólag azon múlik, melyik számot nyomtatják ki elsőként. A megfogalmazásról bizottság döntene. A beszélgetést egy huszonhárom éves folytatná le a tizenegyedik órájában.
A társadalmi szétválogatás mellékhatásként érkezne, és funkcióként maradna. Hogy ki vacsorázik fél hatkor — nyugdíjasok, délutános műszakból érkezők, kisgyerekes családok, akiknek nyolcra ágyban kell lenniük —, és ki fél kilenckor, ma nem pénzkérdés. A vendéglő azon kevés terek egyike, ahol különböző jövedelmű emberek ugyanabban az órában ülnek le. Óra szerint árazva egy szezon alatt abbahagynák.
Van alatta egy gépészeti probléma is. A szervizdíj százalék, tehát a csúcsidei ár csendben megnövelné anélkül, hogy a pult mögött bárki gyorsabban mozogna, és összemenne azon a műszakon, ahol a személyzet üres asztalokat néz. Vagyis annak a fizetését, aki az árat elmagyarázza, ugyanaz a modell állítaná be — a rálátás minden haszna nélkül, a felelősség teljes súlyával.
Elindítva semmi nincs. A hasonló bejelentések máshol elég erős közhangulatot váltottak ki ahhoz, hogy egy héten belül pontosítsák őket. Ezért a legvalószínűbb kimenetel nem a visszavonás. Hanem az átnevezés.
Ha ez tetszett…
A nyaralós képre jöhet egy címke, hogy semmit nem javítottak rajta
A reklámokra írt átláthatósági szabály kiterjedne a hétköznapi posztokra is: minden képhez járna egy szerkesztési lista. A telefonnak pedig, amely a doboz kinyitása óta simítja az arcokat, be kellene vallania.
Az év második repülőútjához már indok kellhet
Egy közlekedéspolitikai vitaanyag szerint minden felnőttnek járna évi egy adómentes retúr. A második is megvehető lenne — felárral, és egy legördülő listával, amelyen a temetés, a lakodalom és a kéthetes tengerpart külön sorban áll.
A télikabátodnak útlevele lehet néhány év múlva
A készülő termékútlevél-rendszerben minden ruhadarab beolvasható adatlapot kapna: anyag, gyár, javítások, sorsa a végén. A szabály pontosan úgy működne, ahogy megírták. A baj a korábbi kabátokkal kezdődne.
Ma még nevetünk
Mi találtuk ki. Aztán a valóság utolért.
Amit megírtunk
Megírtuk: 2021
Lehet, hogy egyszer a junior fejlesztő fő készsége az lesz, hogy elég pontosan fogalmazza meg a feladatot a gépnek.
Ami tényleg történt
A valóság utolért: 2025
Az MI-alapú kódolási asszisztensek beépültek a bevett fejlesztői eszközökbe, és a kód természetes nyelvű leírásból való előállítása a szakmai szoftverfejlesztés rutinja lett.
Gyártói termékdokumentációk és fejlesztői felmérések az asszisztensek elterjedtségéről.
A poén a munkaköri leírás volt. A munkaköri leírást azóta frissítették.
MISTAKE
A HOLNAP, MÁR MA.
Heti egy levél. A jövő, még a sajtóközlemény előtt.
Rosszabb esetben nevetsz egyet. Jobb esetben megjósoltuk a jövőt.
