A lakáshiteled futamidejét a biztosító utolsó jó éve szabhatja meg

Egy több közepes bank kockázati bizottságában vitatott megközelítés szerint a lakáshitel futamidejét a jövőben nem az adós életkora, jövedelme vagy szándéka határozná meg, hanem az az utolsó év, ameddig egy biztosító még hajlandó lakásbiztosítást kötni az adott címre. Egy gáton kívüli utcában a húszéves kérelem kilencéves ajánlatként jönne vissza a rendszerből, indoklás nélkül, és a nyomtatványon nem lenne rovat, ahová az indoklást kérni lehet.

A mechanizmus nem előrejelzés lenne, hanem számtan. A hitelszerződés megköveteli, hogy az ingatlan a futamidő végéig biztosított legyen, tehát a futamidő nem érhet tovább, mint a biztosíthatóság. A bank nem azt mondaná, hogy az utcát elviszi a víz. Azt mondaná, hogy valaki más már nem meri azt mondani, hogy nem viszi el — és hogy a kettő közötti különbséget nem a banknak kell viselnie.

Az ügyfél a számmal egy csúszkaként találkozna, amely idő előtt megáll. A tanácsadói szövegkönyv gondosan kerülné a klíma szót, helyette a biztosíthatósági horizont szerepelne benne: olyan kifejezés, amely műszaki paraméternek hangzik, nem évszámnak. Senkinek nem mondanák, hogy a házának van egy utolsó éve. Azt mondanák, hogy a termék ezen a futamidőn túl nem elérhető — ugyanaz a mondat, csak kivették belőle az időjárást.

„Mi nem a folyót modellezzük” — fogalmazna várhatóan egy hitelezői érdekképviselet szóvivője. „A kötvényt modellezzük. Ha a kötvény véget ér, a fedezetünk is véget ér vele. Értjük, hogy kívülről ez jóslatnak látszik. Belülről szerződéses előfeltétel, és szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy erről mi értesülünk utoljára.”

A hatás utcaszinten jelenne meg jóval azelőtt, hogy bármilyen országos statisztikában látszana. Két ház négyszáz méterre egymástól más futamidőt kapna, ezért más havi törlesztőt, ezért más vevőt. Az értékbecslés a hitelezést követné, nem fordítva: az a ház, amelyet csak kilenc évre lehet megvenni, olyan ház, amely előtt rövidebb a sor — és az értékbecslő valójában ezt a sort méri.

A rövidebb futamidő ráadásul óvatosságnak öltözve érkezne, és éppen ezzel lenne a legnehezebb vitatkozni. Senkitől nem tagadnák meg a hitelt. Senkit nem figyelmeztetnének, hogy az ingatlan kockázatos. Az ügyfélnek egyszerűen olyan kölcsönt ajánlanának, amely hamarabb lejár és havonta többe kerül — aláíráskor pedig gratulálnának neki, milyen gyorsan lesz sajátja a ház. A rossz hírt maradéktalanul jó hír formájában közölnék.

Mindehhez nem kellene új szabály, miniszteri bejelentés vagy egyetlen sor jogszabály sem. Csak az a már ma is élő kikötés, hogy a jelzáloggal terhelt ingatlant biztosítani kell — és egy táblázat, amelyben a biztosító utolsó jó éve már most külön oszlop. Az oszlop megvan. Egyelőre csak azt nem döntötte el senki, hogy rákerüljön-e a hitelajánlatra.