A fényképnek hamarosan születési anyakönyvi kivonat kellhet

Egy eljárásjogi testület előtt fekvő ajánlástervezet szerint a bizonyítékként benyújtott fényképhez folyamatos származási nyilvántartásnak kellene tartoznia: a felvételt készítő érzékelőtől a bíróság elé tett fájlig. Ahol ilyen nincs, ott az ajánlás a kép befogadását javasolná — bizonyító erő nélkül. Ezt a megoldást a szerzők udvariasabbnak tartják a kirekesztésnél, és a gyakorlatban azonosnak vele.

Az ajánlás nem a hamisítványokról szólna. Koholt bizonyítékkal a bíróságok azóta találkoznak, amióta bizonyíték van, és az erre szolgáló eljárások régiek és unalmasak. Az ajánlás a fordított esetről szólna: amikor egy valóban megtörtént eseményről készült valódi fénykép azért válna jogilag láthatatlanná, mert a telefon, amellyel készült, túl régi ahhoz, hogy aláírja a saját felvételét.

A rendszerben a kép tanúsítvánnyal érkezne: aláírt nyilatkozattal arról, milyen eszköz rögzítette, mikor, és mit szerkesztettek rajta azóta — minden szerkesztést külön aláírva. A vágás rögzülne. A világosítás rögzülne. A bíróság előbb olvasná a nyilvántartást, és csak utána nézné meg a képet. Az egyik észrevétel ezt nevezi helyes sorrendnek, egy másik valaminek a végének.

„A bíróság nem azt állapítaná meg, hogy a fénykép hamis” — fogalmazna a szövegező bizottság egyik tagja. „Azt állapítaná meg, hogy nem tudja megállapítani, hogy valódi. A tárgyalóteremben ennek a kettőnek mindig ugyanaz volt a következménye. Jobbnak látjuk leírni, mint tovább úgy tenni, mintha nem így lenne.”

A teher oda esne, ahová a terhek esni szoktak. Aki egy incidenst ötéves telefonnal vesz fel, az semmiről nem hoz igazolást. Az a cég, amelynek flottakamerái már a rögzítés pillanatában aláírják a képkockát, megszakítatlan lánccal és egy technikussal érkezik, aki el is magyarázza. Az ajánlás ezt a gyakorlati következmények cím alatt, négy mondatban ismerné el, és két év múlva esedékes felülvizsgálatot javasolna.

A legóvatosabb bekezdés arról szólna, amit a beadványok a hazug osztalékának neveznek. Amint a bíróság jogosan kérdezheti, hogy egy kép generált-e, minden félnek érdekévé válik feltenni a kérdést — azoknak is, akik tudják a választ. A valódi felvételt vállrándítás és egy technikai kifogás fogadná. Az ajánlás ez alá próbálna padlót húzni, szerzői pedig egy lábjegyzetben elismernék, hogy a padló nem javítás.

Hatályban semmi nincs. Az ajánlás iránymutatás, nem jogszabály, és még a bizottságot sem hagyta el. Az a fordulat viszont, amelyre válaszol, már lezajlott az eljárás le nem írt részében: abban a pillanatban, amikor a fényképet néző ember abbahagyja a feltételezést, és megkérdezi, honnan van a kép.