Apád hangjához licencszerződés is járhat

Egy hagyatéki ügyekkel foglalkozó szakmai kör által vitatott mintaokirat szerint az elhunyt szintetikus hangja a hagyaték vagyonelemeként lenne kezelhető: örökölhető, értékelhető, díj ellenében engedélyezhető, és az örökösök szavazatával hasznosítható. A szerzők hangsúlyozzák, hogy az okirat nem hoz létre ilyen jogot. Feltételezi, hogy van — és ezt tartják a hasznosabb feltételezésnek.

A vagyonelem nem felvétel lenne, hanem modell, amelyet abból építenének, amit az elhunyt véletlenül hátrahagyott: hangüzenetekből, egy lakodalmi köszöntőből, negyven perc videóhívásból, amelyet senki nem törölt ki. Az okirat ezt az anyagot forrásállománynak nevezi, és a kifejezés ugyanazon az oldalon szerepel, mint a gyász szó.

A melléklet végigvisz egy esetet. Egy ügynökség díjat ajánl harminc másodperc narrációért egy patikalánc országos rádiókampányához, hat hónapra, kép nélkül. Az öt örökösből három igennel szavaz. Kettő nemmel, egyikük írásban és hosszan. Az okirat a háromról rendelkezik, mert az okiratok a többségről szoktak, a díj pedig a hagyatékba folyik be.

„A minta nem azt kérdezi, hogy ezt egy családnak meg kellene-e tennie” — fogalmazna a szövegezésben részt vevő egyik szakember. „Azt kérdezi, hogy ki dönt, és milyen sorrendben. Ezt a beszélgetést a konyhában, este tizenegykor amúgy is lefolytatnák. Úgy gondoltuk, egy nyomtatvánnyal talán kíméletesebb. Tisztában vagyunk vele, hogy ez hogyan hangzik.”

A kisebbségi álláspont lenne az érdekesebb. A szavazás ugyanis nem pénzt oszt szét, hanem azt a hangot, ahogy egy konkrét ember kimond olyan szavakat, amelyeket sosem mondott ki — azon a hangszínen, amelyet másra használt: felolvasásra, vagy bocsánatkérésre. Az okirat kínál erre egy pontot, kizárt kategóriák címmel: listát, amelyet az ember még életében összeállíthat. A legtöbben nem állítanák össze. A legtöbben végrendeletet sem írnak.

Van alatta egy gyakorlati probléma is, és furcsa. Ahhoz, hogy a vagyonelem egyáltalán létezzen, valakinek nem szabad kitörölnie a hangpostát. Egy nemzedék, amely soha nem gondozta a saját felvételeit, azzal szembesülne, hogy közben mégis összeállt egy archívum — és hogy ez az archívum most vagyon, becsült értékkel, engedélyezési előzményekkel és egy éves sorral az elszámolásban.

A hagyatéki leltárba eddig a lakás került, az autó és egy takarékbetét. A mintaeset mellékletében van egy új sor: az elszámolási időszak alatt befolyt bevétel, és az összeg nem nulla. A szerzők szerint ez a sor fogja megváltoztatni a beszélgetést — és ezt a sort idéznék tőlük a legkevésbé szívesen.