A városod költségvetési sort nyithat a váltságdíjra, mint az útszóró sóra

Kisvárosi pénzügyi vezetők között keringő költségvetési sablon szerint egy önkormányzat a jövőben állandó sort nyithatna zsarolóvírusos incidens esetére — a téli útüzemeltetés és a közvilágítás között. A testület előtt nem az lenne a kérdés, kell-e ilyen sor. Mire a napirendre kerülne, már az egységárról folyna a vita.

A sor védelme szóról szóra ugyanaz lenne, mint az útszóró sóé. Egy adott évben talán nem kell. Egy évtized alatt biztosan kell, és előre betervezni olcsóbb, mint hajnali kettőkor improvizálni valakivel, aki pontosan tudja, hogyan végződik a beszélgetés. Ugyanez az érv hangzik el minden télen a sószóró autóról is — egy olyan hivatalban, amely jóval korábban jutott sótárolóhoz, mint szerverhez.

„Nem bűncselekményre tervezünk” — mondaná a polgármester a rendelet második olvasatán. „Egy keddre tervezünk. Nem működik az iktató, a vízmű nem tudja leolvasni a mérőit, és kétszáz ember nem tud anyakönyvi ügyet intézni. Nekem erre számot kell mondanom. Jobban szeretném, ha ez a szám a költségvetésben lenne, és nem egy telefonhívásban.”

Ezen a néven a sor nem élne sokáig. Több országban készül szabály arról, hogy közfeladatot ellátó szervezet egyáltalán ne fizethessen váltságdíjat, és a sablon ezt egy lábjegyzetben előre lekezeli: a tétel helyreállítási tartalék néven futna tovább, és a rendszer-visszaállítást, a jogi tanácsadást, a tárgyalási támogatást és azokat a leveleket fedezné, amelyeket minden érintett lakosnak ki kell küldeni. A pénz nagyobbik része amúgy is ide megy. Csak a felirat lenne vitás.

A biztosítás nem egyszerűsítené, hanem bonyolítaná a számtant. Fedezet lenne, feltéve, hogy a jegyző őszintén kitölt egy kérdőívet — benne azzal a kérdéssel, hogy a vízmű távoli elérése kér-e második azonosítási lépést. Az őszinte válasz sok helyen nem pipa lenne, hanem egy mondat, és a díjajánlat ennek megfelelően érkezne.

A sóval vont párhuzam a legkevésbé megnyugtató ponton bomlana fel. A sónak van tárolója, van egy autója, és van egy embere, aki tizenkilenc éve vezeti. A másik kockázatnak egy két szomszédos faluval közösen tartott informatikusa van, egy jogosultsági lista, amelyet a legutóbbi választás óta senki nem nézett át, és egy ügyeleti szám, amelyet munkaidőben felvesz valaki, aki kiváló — és egyedül van.

Elfogadva ebből semmi nincs: egy sablon, egy lábjegyzet és néhány pénzügyi vezető. A lényeg viszont nem a támadás. A lényeg a sor. Az a kockázat, amely állandó költségvetési sort kap, megszűnik vészhelyzet lenni, és kommunális szolgáltatássá válik: árazzák, vitatják, és csendben feltételezik, hogy jövőre is lesz.