Egy ország megtarthatja a helyét a földje után is

Egy kis szigetállam tisztviselői olyan működésfolytonossági keretet modelleznek, amelyben az állam funkciói függetlenek attól a helytől, ahol végzik őket. A népesség-nyilvántartás, az ingatlan-nyilvántartás, a nyugdíjak, a cégjegyzék, az útlevelek és a nemzetközi testületekben leadott szavazat egyetlen jogi és technikai vagyontárgyként maradna fenn, külföldön tükrözve, olyan megállapodás alatt, amely a szervereknek nagyjából annyi védettséget adna, mint egy nagykövetség épületének.

A keretet a katasztrófa-helyreállítási tervek lapos nyelvén írták, és pontosan úgy is olvasható. A terület erőforrásként szerepel benne, amelynek kiesésével számolni kell — ugyanabban a mondatszerkezetben, amelyben egy áramellátás vagy egy adatközpont. A résztvevők szerint ez nem hidegség, hanem módszer: a másik lehetőség az, hogy a haza megszűnéséről a gyász nyelvén beszélünk, amiből viszont nem születik melléklet.

A jogi kérdés az, amelyet a jogászok élveznek, a kormányok pedig rettegnek: létezhet-e állam a föld nélkül, amelyen megalapították. A hagyományos ismérvek közé tartozik az állandó lakosság, a meghatározott terület és a más államokkal kapcsolatba lépni képes kormányzat. Kettő a háromból kényelmesen túlélné. A harmadik meghatározás kérdésévé válna — a meghatározásokról pedig azok döntenek, akik továbbra is bejárnak az ülésekre.

„Nem hely nélküli országot javaslunk” — fogalmazna a folytonossági program egyik tisztviselője. „Azt javasoljuk, hogy a hely szűnjön meg annak bizonyítéka lenni, hogy az ország létezik. A polgáraink továbbra is valahonnan származnának. Csak épp olyan helyről, amely időközben víz alá került — ez földrajzi változás, nem állampolgársági.”

A gazdasági tét nagyobb a jelképesnél. A halászati és tengerfenéki jogokat a partvonaltól kifelé mérik, és az az állam, amelynek eltűnik a partvonala, szigorú olvasat szerint épp azt a bevételt veszítené el, amely a megőrizni kívánt közigazgatást finanszírozza. A keret ezért a tengeri alapvonalak végleges rögzítését tekinti a teherhordó elemnek, és arra fekteti rá a nyilvántartást, az útlevelet és a szavazatot.

A kemény kifogások nem a minisztériumból érkeznének, hanem az üzemeltetésből. Valakinek el kell döntenie, mi történik, amikor bezár az utolsó fizikai ügyfélpult. Ki azonosítja az állampolgárt, ha nincs pult, ahová oda lehet menni? A válasz aláíró kulcsokból, egy azonosítási rendszerből és egy másik időzónában működő ügyfélszolgálatból áll — és mindhárom mögött ott a kérdés, ki üzemelteti őket, ha a szolgáltató egy harmadik országban van bejegyezve, és a szerződés épp lejár.

A keret forgatókönyv, nem menetrend, és a szerzői mondanák ki elsőként, hogy jól járt az az állam, amelynek soha nem kell elővennie. Szándékosan írták meg korán, mert a leállás után készült folytonossági terv nem folytonossági terv. Az már jegyzőkönyv.