Az állásinterjú lezajlódhat úgy, hogy senki nincs a szobában

Ezt a folyamatot senki nem tervezné meg. Magától állna össze, ahogy a folyamatok szoktak, két rendszerből, amelyeket külön-külön ésszerű okból vezettek be. A munkáltató azért használna automatikus szűrést, mert a jelentkezések számát ember nem tudja elolvasni. A jelölt azért használna ügynököt, mert automatikus szűrés mellett értelmetlen embernek írni. A találkozási pont egy olyan beszélgetés lenne, amelyen mindenki részt vesz, és senki nincs jelen.

A jelölt oldalán egy rövid utasítás állna: tizenegy év, három iparág, kisebb csapatok, utazás legfeljebb havonta. Az ügynök ebből hirdetésre szabott önéletrajzot írna — minden állítása igaz, a stílusa pedig olyan, amilyet a jelölt életében nem használt. A munkáltató oldalán három felsorolásjel lenne egy vezető naptármeghívójában, amelyből egy másik rendszer állítana elő álláshirdetést, benne a kötelező bekezdéssel a dinamikusan fejlődő csapatról.

A szűrőinterjú ezután a két rendszer között zajlana, írásban, olyan sebességgel, amelyet egyik ember sem tudna követni. Az ügynök valódi projektekkel válaszolna a kompetenciakérdésekre: olyanokkal, amelyeket a jelölt tényleg elvégzett, és négy éve nem jutottak eszébe. A szűrőrendszer az elmúlt kétszáz felvételből összeállított szempontrendszer szerint pontozna. Mindkettő a dolgát végezné. Egy újabb kör ráadásul semmibe nem kerülne egyik félnek sem, ezért mindkét fél köröket adna hozzá: a három beszélgetésből álló folyamatból kilenc lenne, egyiken sem venne részt senki, és mindegyikről készülne összefoglaló.

„Ebben a folyamatban semmi nem lenne hazugság” — mutatna rá egy toborzástechnológiai tanácsadó. „Épp ezért lenne nehéz szabályozni. Nincs mit megtiltani, mert nincs megtévesztés. Csak hiány van, a hiányra pedig jelenleg nincs jogi teszt.”

Az auditkötelezettség csak az egyik oldalt érintené. A munkáltató szűrőrendszerét naplózni, torzításra vizsgálni és a jelöltnek jelezni kellene, mert ezek a szabályok akkor születtek, amikor még csak a munkáltatónak volt gépe. A jelölt ügynökére semmi nem vonatkozna — ami előnynek hangzik egészen az első olyan esetig, amikor valaki olyan feltételekkel mond igent, amelyeket soha nem olvasott el.

Az ajánlattétel lenne az első valóban emberi esemény. A vezető úgy érkezne, hogy a saját rendszere által írt összefoglalót olvasta el. A jelölt úgy, hogy az övét. Tizennégy hét alatt az első segítség nélkül elhangzó mondat a parkolásról szólna, és mindkét fél megkönnyebbülne, hogy végre ismerős terepen jár.

Amit egy ilyen folyamat előállít, az nem csalás, hanem párolgás. Minden állítás pontos, minden lépés dokumentált, minden előírás teljesül. Valahol benne pedig ott van egy ember, aki szeretné az állást, és egy másik, akinek el kell végeztetnie a munkát — a rendszer pedig hibátlanul összekötné őket úgy, hogy ezt egyiküknek se kelljen kimondania.