A kötvényed kihunyhat kilencven másodperccel az ütközés előtt

Aktuáriusok között keringő terméktervezet nyugdíjazná az éves kötvényt. A díj nem egyszer, egy évre állna be, hanem másodpercről másodpercre számolódna újra a jármű adataiból: sebesség, fékezés, útfelület, napszak, az előttünk haladó autó viselkedése. Az ügyfél nem a várható kockázatot fizetné, hanem azt, amelyet éppen fut. A most modellezett változatban a díj olyan magasra is felmehetne, hogy a fedezet rövid időre szünetel.

Elutasításról szó sem lenne. Senkit nem tiltanának ki, senkinek nem mondanának fel, levelet sem küldenének. A kötvény egyszerűen néhány másodpercre drágábbá válna annál az összegnél, amelyre az ügyfél előre engedélyt adott — és addig maradna alvó állapotban, amíg a szám vissza nem esik. Kilencven másodperccel később az út száraz, a díj alacsony, a kötvény pedig folytatódik: pontosan azt az időszakot hagyta ki, amely számított.

„Nem mondunk fel semmit” — fogalmazna a munkacsoport szóvivője. „A kötvényt folyamatosan kínáljuk, olyan áron, amely a folyamatos kockázatot tükrözi. Az ügyfél bármikor szabadon elfogadhatja.” Arra a kérdésre, hogyan fogadjon el árat az, aki éppen megcsúszott, a szóvivő azt felelné, hogy ez felhasználóifelület-kérdés, és átirányítaná egy másik osztályhoz.

A jogi bökkenő a biztosítási esemény fogalmánál érkezne. A kárjog abból indul ki, hogy az eseménynek van egy pillanata, és abban a pillanatban a fedezet vagy fennállt, vagy nem. Az a szerződés, amely gyorsabban vált állapotot, mint ahogy egy autó megfarol, időbélyegek kérdésévé tenné a fedezetet: két olyan óra vitájává, amely ugyanannak a cégnek a tulajdona.

A magyar olvasónak itt egy ismerős szó jutna eszébe: a fedezetlenségi díj, amelyet ma annak kell megfizetnie, akinek a kötelezője egy adott időszakra nem élt. A másodpercenként újraszámolt kötvénynél viszont nem az ügyfél mulasztana, hanem a modell döntene — a fedezetlenség nem állapot lenne, hanem eredmény. A szabályozó a kézenfekvő kérdést tenné fel elsőként: biztosítás-e még az, amelyet az ütközés előtti másodpercekben kiáraznak a létezésből, vagy már inkább előfizetés egy kockázatértékelésre.

Az ügyfélnek szánt felület persze szelídebb lenne. Az applikáció nem árat mutatna, hanem fedezeti bizalom jelzést: szám helyett színt, és ugyanolyan hangon javasolna útvonalváltást, ahogy a dugóra figyelmeztet. A fogyasztóvédelem egy kisebb és kínosabb kérdést vetne fel — megtudhatja-e a sofőr menet közben, hogy éppen fedezetlen, és akarja-e bárki, hogy ez az értesítés ekkora sebességnél érkezzen. A belső tesztek azt találnák, hogy a sofőrök jól viselik a sárga jelzést, és nagyon rosszul azt, ha elmagyarázzák nekik, mit jelent.

Ilyen terméket még sehol nem jelentettek be. Az összetevői viszont már külön-külön kaphatók: az érzékelő a kocsiban van, az árazómodell működik, a vezetési adatnak piaca van, a szakma pedig a kárkifizetés felől a mérés alapján fizetés felé mozdul. Egyetlen dolog hiányzik: a bátorság, hogy a számítás valós időben fusson. A bátorság pedig ebben az iparágban történelmileg a legolcsóbb alapanyag.