A pályaválasztás mellé járhat majd egy túlélési százalék

Egy oktatási és munkaügyi szervek között vitatott pályaorientációs keretanyag szerint az iskolai szakmalistán minden foglalkozás mellé kerülne egy szám: annak valószínűsége, hogy az adott szakma negyvenéves korában is eltartja azt, aki most választja. A szám a nyomtatott tájékoztatón szerepelne, a képzési idő és a kezdő fizetés mellett, ugyanakkora betűvel. Az anyag tervezet. Jogi ereje nincs. A nyomdakész sablont eddig két tankerület kérte el.

A szám hivatalosan nem túlélési százalék lenne. A tervezet hosszú távú megélhetési mutatónak nevezi — a kifejezést olyan bizottság választotta, amely pontosan tudta, minek fogják hívni a gyerekek. Az első tájékoztató kiosztása után egy héttel az ország minden osztálytermében túlélési százalék lenne, és a bizottságnak el kellene döntenie, kijavítja-e őket.

A számítás lenne a leggyengébb pont. A mutató olyan munkaerőpiaci előrejelzésekből állna össze, amelyek egymásnak ellentmondanak, néha jelentősen, majd mindezt egyetlen egész számmá lapítaná, mert egy tizennégy évesnek nincs mit kezdenie egy konfidencia-intervallummal. A tervezet ezt egy mellékletben őszintén leírja. A tájékoztatóra az egész szám kerülne. A melléklet nem.

„Nem mondanánk meg senkinek, mit csináljon” — fogalmazna a kidolgozó csoport szóvivője. „Csak átadnánk a fiataloknak azt az információt, amely a munkaerőpiacnak amúgy is megvan. Ha az információ kellemetlen, az a munkaerőpiac tulajdonsága, és ezért nem szívesen vállalnánk felelősséget.”

A tervezethez mellékelt modellben a két legmagasabb pontszámot olyan szakmák kapnák, amelyeknek a nevét a teremben ülő gyerekek közül senki nem hallotta még, a szülők pedig nem tudnák elképzelni, mit csinál az illető egész nap. Mindkettő ott helyezkedik el, ahol a fizikai munka találkozik a gépfelügyelettel: olyan munkakörök, amelyeket épp azért nehéz automatizálni, mert valakinek ott kell állnia és döntenie, olyan helyen, ahol esik az eső.

Az igazi esemény a szülői értekezlet lenne. A gyerek egy számmal érkezne. A szülő egy olyan szakmával, amelyet ugyanez a táblázat harminc körülre értékel. Az ezt követő beszélgetés nem a gyerekről szólna. A tervezethez csatolt pedagógusi felkészítő anyag érezhetően több helyet szentelne a felnőtt reakciójának, mint a gyerekének.

A kifogás a kerettel szemben nem az, hogy a számok rosszak lennének — bár rosszak lennének. Hanem az, hogy egy tizennégy évesnek átadott szám megszűnik előrejelzés lenni, és utasítássá válik. A pályaorientáció mindig is csendes terelés volt. Ez a tervezet csak olvashatóvá, nyomtathatóvá és életében először a konyhaasztalnál megvitathatóvá tenné.

Elfogadva, finanszírozva és beütemezve semmi nincs. A munkacsoport hangsúlyozza, hogy a mutató szemléltető jellegű. Eddig egy kérés érkezett az alapul szolgáló táblázatra, két kérdés arról, hogy a pedagóguspálya szerepel-e a listán, és egyikre sem érkezett válasz.