A minibár rangsort vezet a vendégekről

KERESEK: vendéget, 18 év felett, két egymást követő éjszakára belvárosi szállodába, a szoba már ki van fizetve. Feladat: kinyitni a hűtőt, esténként hat-nyolc terméket kivenni és elfogyasztani, a bizonylatokat megőrizni, a vízhez nem nyúlni. Az én törzsvendégszámommal kell bejelentkezni; referencia nem szükséges, étvágy igen.

A szállodai minibárok évek óta visszaszorulóban vannak; sok lánc eltávolította őket, vagy a hallban működő kis boltokkal váltotta ki, mert az újratöltés költsége és a számlázási viták miatt veszteségesek voltak. Az érzékelős minibárok, amelyek automatikusan felszámolják a kivett terméket, évtizedek óta léteznek. Közben a szállodai és légitársasági törzsvendégprogramok egyre több játékosított elemet használnak – szinteket, sorozatokat, kihívásokat –, és egyes utazók kizárólag a státuszuk megtartásáért foglalnak éjszakákat. A ranglisták a fitnesz- és nyelvtanuló alkalmazásokból átterjedtek a munkahelyekre és a fogyasztói szolgáltatásokra. A szállodák a szobaáron túli kiegészítő bevételek növelésére is nyomás alatt állnak.

A hirdetés egy megyei hirdetési újság apróhirdetései között jelenne meg, egy fűnyíró és egy elveszett macska között, feladója pedig egy 44 éves logisztikai koordinátor, Kertész Márton lenne. Az egyik nagyobb, középkategóriás szállodalánc kísérleti programja szerint a minibárfogyasztás beleszámítana a törzsvendégstátuszba, és minden szálloda a liftben meg a szobai tévén élő ranglistán mutatná a legtöbbet fogyasztó vendégeit. Kertész úr a negyedik helyen állna abban a szállodában, ahol minden második kedden megszáll. Szeretne harmadik lenni.

A ranglista minden hűtőből kivett termékért egy pontot adna, a teljes árú röviditalokért szorzóval, egy polc kiürítéséért bónusszal, az egymást követő estéken való fogyasztásért pedig sorozatpontokkal. Az állás negyedévente nullázódna. Az emelet első helyezettje késői kijelentkezést és egy laminált kártyát kapna; az alsó tíz százalék a feltételekben „jólléti emlékeztetőnek” nevezett üzenetet, amely emlékeztetné, hogy a pisztácia rendelkezésre áll. A szénsavmentes vízért nem járna pont, mert azt a lánc nem terméknek, hanem berendezési tárgynak minősítené, mint a vízforralót.

A vendégek úgy reagálnának, ahogy a vendégek minden pontrendszerre reagálnak: olyan szobákat foglalnának, amelyekre nincs szükségük. Az utazós fórumok megtelnének „minibár-túrákról” szóló beszámolókkal, amelyekben a tag bejelentkezik a legolcsóbb elérhető szobába, a hűtő tartalmát egy sporttáskába üríti, és reggeli előtt kijelentkezik. A másodlagos piac sem váratna magára. „Nem vagyok nagy ivó, és nagy evő sem, de a lifttel nagyon jóban vagyok” – mondaná Pálfi Dóra, 31 éves, aki jelentkezne Kertész úr hirdetésére. A díját darabonként négyezer forintban adná meg, a kesudió külön tétel.

A változást először a takarítók vennék észre. Egy Balla József nevű szobaasszisztens arról számolna be, hogy ugyanazt a hűtőt egy éjszaka háromszor töltötte fel egy olyan vendégnek, aki láthatóan nem fogyasztott semmit. „Kiveszi az üvegeket, és sorba rakja őket az ablakpárkányra” – mondaná. „Aztán lefekszik. Reggel visszateszem, a rendszer újra felszámolja neki, és előrelép egy helyet.” Balla urat megkérdeznék, jelentette-e ezt valakinek. Azt felelné, hogy a ranglistán az ő neve is szerepel, egy „Feltöltési sebesség” feliratú oszlopban.

A lánc bevételi csapata az első negyedév nagy részét a méltányossággal töltené. Kiderülne, hogy a lakosztályokban nagyobb a hűtő, ami strukturális előnyt ad a lakóiknak, ezért a ranglistát szobakategória, majd régió, végül a belső dokumentációban „környezeti fogyasztási kontextusnak” nevezett tényező szerint súlyoznák újra. Egy fellebbezési eljárásban a vendégek vitathatnák a gyerekek által kivett tételeket, és egy vendég sikerrel érvelne amellett, hogy a háromszögletű csokoládé magától esett ki az ajtóból. A döntés hat hétig tartana, és nevek nélkül, iránymutatásként tennék közzé.

Arra a kérdésre, hogy összeegyeztethető-e a lánc jólléti vállalásaival, ha a vendégeket az alapján rangsorolják, mit vesznek ki egy kis hűtőből, a vendégélményért felelős vezető, Almási Helga azt mondaná, hogy a ranglistából ki lehet lépni, a kilépés a beállításokban érhető el, a beállítások pedig a tévén találhatók. Hozzátenné, hogy a program húsz év után először növelte a minibár-bevételt, amiről az iparág már nagyjából lemondott. „Senki nem szólt a minibárnak, hogy elavult – mondaná. – Mi csak adtunk neki okot a versenyre.”

Kertész úr egy márciusi szerdán érne fel a harmadik helyre, a szobai tévé szerint, amely a monogramját, az emeletét és egy kis animált üveget mutatna. Pálfi kisasszony a nevében két éjszaka alatt tizennégy terméket fogyasztana el, a bizonylatokat pedig a megbeszéltek szerint egy borítékban hagyná a párnán. Kertész úr nem maradna a szobában. Megnézné a ranglistát a liftben, lefényképezné, és hazamenne a feleségéhez, aki megkérdezné, megérte-e. Azt felelné, hogy a víz még mindig nem számít.