A holdraszállást megfellebbezték

2050-re minden holdraszállást pontoznának, rangsorolnának és egy iparági ranglistán tennének közzé, a helyezés pedig eldöntené a leszállóhelyek kiosztását, a biztosítási díjat és az ültetési rendet az éves vacsorán. A rendszer első igazi próbája nem a Holdon, hanem egy járásbíróságon zajlana, ahol egy fuvarozócég azt bizonygatná, hogy az oldalára dőlt űrszonda is megérkezett.

A 2020-as évek közepe óta magáncégek szállnak le, vagy próbálnak leszállni a Holdon olyan állami szerződések keretében, amelyek a rakomány célba juttatásáért fizetnek, nem magáért a járműért. Az első kereskedelmi leszállóegységek közül több megdőlve vagy az oldalára fordulva érkezett meg, és az üzemeltetők ezeket a küldetéseket mégis legalább részleges sikerként írták le, mert néhány műszer tovább működött. Közben a rangsorok és ranglisták a sporton messze túlterjedtek: értékesítési csapatokra, alkalmazásboltokra, egyetemekre, éttermi értékelésekre és vállalati fenntarthatósági pontszámokra, és sok területen a listán elfoglalt helynek valódi pénzügyi következménye van. Az űrügynökségek egyre inkább szolgáltatást vásárolnak magánüzemeltetőktől ahelyett, hogy maguk birtokolnák az eszközöket, így az, hogy mi számít sikernek, üzleti kérdéssé vált.

4. tárgyalóterem, 10.30. Hamuvölgy Holdfuvar Kft. kontra Holdfelszíni Leszállási Szabványtanács. Ideiglenes intézkedés iránti kérelem. A kérelmező az alperes Leszállási Ranglistáján elfoglalt kilencedik helyének visszaállítását kéri annak eldöntéséig, hogy a holdfelszínhez képest nyolcvanegy fokos szögben nyugvó jármű a 2. melléklet értelmében leszállt-e. Becsült időtartam: egy nap. Legkorábban 11.00-kor. A bejegyzés a napi jegyzékben egy vitatott parkolási bírság és egy kispesti lakás kiürítését kérő tulajdonos ügye között szerepelne, nagyjából ott, ahová a Hold a jogrendben addigra kerülne.

A rendszer szerint minden holdraszállást egy iparági tanács pontozna, és folyamatosan frissülő táblázatban tenne közzé: pont járna a talpon érkezésért, az első kép egy órán belüli földre juttatásáért, valamint azért, ha ezen a képen a szponzorok neve jól olvasható. Levonás járna a felszínnel való nagy sebességű, nem tervezett érintkezésért, amelyet a módszertan „kőzetfékezésnek” nevez. A táblázatban elfoglalt hely döntené el a leszállóhelyek sorrendjét, a biztosítási díjat és azt, hogy a vezérigazgatókat hová ültetik az éves vacsorán. A kilencedik hely, jegyezné meg a tanács útmutatója, a konyha melletti asztallal jár.

A Hamuvölgy járműve, a Rendíthetetlen–3, épségben érné el a felszínt, kinyitná a műszereit és tizenegy napon át sugározna, miközben végig az oldalán fekszik, egyik lábával a Föld felé mutatva. A tanács bírálói először leszállásnak minősítenék, majd visszavonnák a döntést, miután egy versenytárs fényképpel és szögmérővel alátámasztott kifogást nyújt be. A Hamuvölgy álláspontja az lenne, hogy a leszállás esemény, nem testtartás. A tanácsé pedig az, hogy a 2. melléklet talpon állást ír, és a 2. mellékletet, nem kevés pénzért, olyan ügyvédek írták, akik sosem hagyták el az épületet.

„A konyhából néztem végig az egészet” – mondta Ökrösné Varga Dóra, akinek a férje a küldetés repülésirányítója lenne. „Hazajött, azt mondta, leszálltunk, én pedig elhittem neki. Aztán jött egy ember egy vonalzóval, és azt mondta, hogy mégsem. Azóta nem alszik rendesen. Folyton a kenyérpirítót döntögeti.” Marosi Kálmán nyugalmazott földmérő, aki 1966 óta minden leszállást számon tartó honlapot vezet, közölte, hogy az ő táblázatában a Rendíthetetlen–3 igenis szerepelne. „Ott van a Holdon. Nem megy sehová. Nagyjából ez volt a leszállás értelme.”

A ranglista nem állna meg a vállalati szintnél. Több üzemeltető a repülésirányítók személyes értékelését is a táblázathoz kötné, így a kilencedik helyről a tizenegyedikre csúszás csökkenthetné egy műszakvezető prémiumát, és arrébb tolhatná az asztalát. A biztosítók a következő küldetést nem az előző, hanem az aktuális helyezés alapján áraznák, és egy első tízből kieső leszállást többe kerülne biztosítani, mint egy olyat, amelyet meg sem kíséreltek. „Azt mondták, addig ne szálljunk le, amíg a fellebbezést el nem bírálják” – mondta egy mérnök. „Az űrszonda már úton volt.”

A versenytárs, amelyet a tanács nem nevezne meg, értesülések szerint a nyolcadik helyet tartaná egy olyan leszállóegységgel, amely talpon érkezett, de az ajtajai nem nyíltak ki. A műszerei lezárva maradnának, és mint ilyenek, kifogástalan állapotban. A bíróságnak azt kellene eldöntenie, hogy a 2. melléklet teljesítményt mér vagy szöget, és hogy egy rangsorokat árusító testület egyben meghatározhatja-e azt is, amit rangsorol. A bíró egy napot jelölne ki a tárgyalásra. A jármű ezt a napot is úgy töltené, mint az érkezése óta mindegyiket: csendben fekve az oldalán, sugározva.

A tanács szóvivője szerint a ranglista azért van, hogy „a közönség világosan lássa, ki áll nyerésre a Holdon”, a leszállás fogalmát pedig a következő tervezett módszertani frissítéskor, 2053-ban vizsgálnák felül. A Hamuvölgy munkatársai közben minden olyan iratban sikerként írnák le a küldetést, amelyet nem a bíróságnak nyújtanak be. A repülésirányító családja bekereteztetné az első felszíni képet. Szürke por látszana rajta, fekete ég, és egy szponzor fejjel lefelé nyomtatott neve, még mindig tökéletesen olvashatóan.