A tetoválása lejárhat a hónap végén

Az újraírható tetoválótinta és a modell által generált minták lehetővé tennék, hogy az egyik nagyobb tervezőplatform havidíjat számlázzon a bőrön viselt rajzért. Aki nem fizet, annak az alkarján a fecske visszavált a várakozási mintára. A legdrágább csomag neve Örökös, és azért kerül a legtöbbe, mert az csinál a legkevesebbet.

A tetoválóstúdiók és ügyfeleik egyre gyakrabban használnak képgeneráló eszközöket a minták előzetes megtervezésére, a gépi úton előállított képek szerzői jogi helyzete pedig a legtöbb országban rendezetlen. Ettől függetlenül kutatók kísérleti elektronikus és színváltó tetoválótintákat, valamint vékony, bőrre helyezhető kijelzőket mutattak be, ezek azonban messze vannak a fogyasztói használattól. Az előfizetéses és funkciófeloldásos árazás a szoftverektől átterjedt a fizikai termékekre, például autókra és háztartási gépekre, ahol a már beépített hardvert fizetés kapcsolja be vagy ki. A fogyasztóvédelmi hatóságok elkezdték vizsgálni az ilyen modelleket.

[Hangposta-átirat, 8:42] Jó napot, Hollós Petrát keresem a Kanizsai úti stúdióból. Csak szólnék, hogy a bal alkaros munkájára a mintalicenc negyedikén lejárt, úgyhogy a fecske átment várakozási mintába, az a szürke cikcakk, ez normális, a karral semmi baj. Ha tizennegyedike előtt megújítja, visszajön, újraaktiválási díj nincs. Utána a modell a negyedév végén nyugdíjazza a mintát, és azt a bizonyos madarat már nem tudjuk visszahozni, az már egy másik fecske lenne. Ja, és itt hagyta a kardigánját. Jó. Viszhall.

Az üzenet egy mintaátirat, amelyet az egyik nagyobb tetoválástervező platform készülő licencrendszerének ügyfélkommunikációs útmutatójával köröztetnek, a nevek megváltoztatva. A rendszer szerint a platform modellje által generált és újraírható bőrtintával felvitt minták után havidíjat kellene fizetni, a licenc pedig nem a bőrhöz, hanem a rajzhoz tartozna. Három csomag lenne: Alap, Stúdió és Örökös. Az Örökös lenne a legdrágább, jegyzi meg a szerződéstervezet, mert ez az egyetlen csomag, amelyben nem történik semmi.

A működés egyszerű lenne. A tinta azt a mintát mutatja, amelyet a stúdió felvivője utoljára beleírt, a minta pedig licencelt eszköz. Az Alap csomagban a lejárt licenc a területet arra állítja vissza, amit a platform várakozási mintának hív: szürke cikcakkmező, a csukló közelében egy apró platformjellel, amelyet a szerződés „nem állandó, nem reklámcélú és bőrbarát” jelzésként ír le. A platform szóvivője szerint a jel azért kell, hogy a lejárt ügyfeleket ne nézzék olyanoknak, akik maguk választották a szürke cikcakkot. Arra a kérdésre, hogy hányan választották maguktól a szürke cikcakkot, a szóvivő azt felelte, hogy ez üzleti titok.

A Stúdió csomag ügyfelei évszakos frissítést kapnának: a modell a regisztrációkor egyszer megadott stíluskereten belül időnként átdolgozza a rajzot. Ódor Márk futár, a próbaüzem résztvevője elmondta, hogy alkari mintájára októberben megkérdezése nélkül került egy kis tök. „Ízléses volt – mondta. – Ez volt a baj. Egy csúnyával harcba szálltam volna.” Párja, Ódor Janka szerint a tök novemberre eltűnt, és valami olyasmi került a helyére, amit ő „egyfajta őszi színátmenetnek” nevezett. Azóta nem beszéltek róla.

A nehezebb kérdések a nyugdíjazás körül merülnének fel. A tervezet szerint a kilencven napja meg nem újított minta visszakerül a modell készletébe, és kisebb változtatással bármely olyan ügyfélnek újra kiadható, akinek a kérésébe beleillik. A felvivők szakmai szervezete, a Dermális Kijelző-üzemeltetők Szövetsége hosszabb türelmi időt kérne, arra hivatkozva, amit útmutatója „találkozási kockázatnak” nevez: annak esélyére, hogy az ember a strandon egy idegenen fut össze a saját korábbi tetoválásával. A szövetség javasolt orvossága egy értesítés. Az ügyfél megtudná, hogy a mintát újra kiadták, melyik régióban, és melyik csomagban.

A stúdiók számára a rendszer egy már zajló átalakulást tenne hivatalossá. A művészek, akik korábban rajzoltak, engedélyes felvivőkké minősülnének át, beírt négyzetcentiméterenként fizetve, és minden hónapban, amíg a licenc él, egy kis jutalékkal. Rónai Tamás, aki tizenkilenc éve visz egy kétszékes stúdiót Tatabányán, elmondta, hogy kétszer olvasta el a szerződést. „Régen én csináltam a rajzot – mondta. – Most én csinálom a kart.” Hátul tartana egy papíralapú mappát, mondta, azoknak, akik kérik, bár a tervezet az ilyen munkát „engedély nélküli statikus tartalomnak” nevezi.

Az Örökös, a legfelső csomag egyetlen befizetésért rögzítené a mintát, és letiltaná a tinta további írását. A szerződés az örökös szót úgy határozza meg, mint „a licencjogosult vagy a platform élettartama, amelyik előbb véget ér”, és megjegyzi, hogy maga a tinta a platform tulajdona marad, kölcsönben. A mintaátiratban az ügyfél tizenharmadikán megújít. A fecske visszatér, a másik irányba nézve. Az útmutató ezt tűréshatáron belülinek nevezi, és azt tanácsolja a felvivőknek, hogy ne hozzák szóba, hacsak az ügyfél nem teszi. A kardigán többé nem kerül említésre.