A cégnek bizonyítania kellhet, hogy az állás létezett

Nemzeti munkaügyi felügyeletek között keringő konzultációs anyag szerint az álláshirdetést közzétevő munkáltatónak a jövőben igazolnia kellene, hogy a pozíció valóban létezett. A dokumentum bírságot nem nevez meg, határidőt nem tűz ki, és magát előkészítő anyagként írja le. Nevet viszont ad a jelenségnek — betöltési szándék nélküli hirdetés —, és a tapasztalat szerint a dolgok nagyjából ezen a ponton szoktak létezni kezdeni.

Az eljárás bejelentésre indulna. Aki jelentkezett és soha nem kapott választ, megkérdezhetné a felügyelettől, volt-e egyáltalán állás; a munkáltatónak pedig adott időn belül elő kellene adnia a szokásos bizonyítékokat: jóváhagyott létszámigényt, bérkeretet, interjúnaplót vagy egy embert, aki azóta a munkát végzi. A szerzők szerint ez a teher elhanyagolható annak, aki tényleg felvett valakit — ami vagy megnyugtató, vagy pontosan a lényeg.

A vitát a bírság skálázása váltaná ki. A tervezet szerint a szankció a beérkezett jelentkezések számával nőne, azon az alapon, hogy a kár mások estéiben mérhető. Kilenc jelentkezőnél adminisztratív mulasztásról lenne szó. Kilencszáznál — kilencszáz motivációs levél, kilencszáz átírt önéletrajz, kilencszáz elolvasott karrieroldal — olyasmiről, amit a tervezet gondosan nem nevez néven.

„Senkit nem köteleznénk felvételre” — magyarázná a felügyelet szóvivője. „A felvétel üzleti döntés, és az is marad. Azt kérnénk számon, hogy a hirdetés pillanatában komolyan gondolták. Tudjuk, hogy ezt nehéz ellenőrizni. Azt is tudjuk, hogy felismerni viszont könnyű.”

A munkáltatói ellenérvek részben megalapozottak lennének. A tehetség-adatbázis építése önmagában legitim. A jóváhagyott pozíciót a negyedév fordulóján be szokták fagyasztani. A közszférában és több szabályozott ágazatban pedig kötelező a nyilvános pályázat akkor is, ha a belső jelölt személye mindenki számára nyilvánvaló. Egy ilyen szabálynak tehát ki kellene vennie a hatálya alól azt a fajta szellemállást, amelyet egy másik szabály kifejezetten előír.

A kiszámítható eredmény egy új mező lenne. A toborzási rendszerekbe bekerülne a betöltési szándék csatolmány, a szoftvergyártók megfelelőségi pontszámot kínálnának hozzá, a pontszám pedig ugyanabból az adatból készülne, amelyből ma semmi nem készül. A cégek nem hagynák abba a betölthetetlen állások hirdetését. Elkezdenék dokumentálni, miért hitték akkor, hogy betölthető.

Amit a tervezet nem tartalmaz, az a jelentkező kárpótlása. A bírság — ha egyszer létezne — az államot illetné; a kilencszáz levél megválaszolatlan, megfizetetlen és elolvasatlan maradna. A javaslat kimondaná, hogy az elpazarolt jelentkezés kár, aztán a kártérítést máshová utalná.