A falunapi célbadobásra tíz évet várhat

A belépő továbbra is ötszáz forint lenne, a kapu melletti táblára festve. Az alatta futó apró betűs rész – a jegyző által kiválasztott betűtípussal – elmagyarázná, hogy az ötszáz forint nem a rétre szóló belépőt, hanem egy helyet vásárol a várólistán, és hogy a lista jelenleg a 2037-es falunapra fogad jelentkezéseket.

A várólista Nagy-Britanniában és másutt is a szűkös javak elosztásának bevett eszközévé vált: a kiskerteket, bölcsődei helyeket, háziorvosi időpontokat és szociális bérlakásokat gyakran sorban állás alapján osztják el, sokszor a helyben lakás időtartamához kötött elsőbbségi szabályokkal. Eközben a falunapok és vidéki rendezvények egyre magasabb biztosítási és biztonsági megfelelési költségekkel, a helyszín rögzített befogadóképességével és fogyatkozó önkéntesi bázissal küzdenek. A járvány óta sok vidéki térségbe új lakók, nyaralótulajdonosok és kirándulók érkeztek nagy számban, ami feszültséget okoz a régóta ott élőkkel. A népszerű vidéki rendezvények egyre gyakrabban korlátozzák a létszámot, elővételben árulják a jegyeket vagy sorsolással osztják el a helyeket, ahelyett hogy egyszerűen kinyitnák a kaput.

Az egyik nagyobb, vidékies megye községi önkormányzatai között keringő tervezet szerint minden olyan falunap, amelynek látogatottsága meghaladná a sportpálya engedélyezett befogadóképességét, várólistára állna át; a jelentkezőket a helyben lakás időtartama, az igazolt önkéntes órák száma és – holtverseny esetén – a legközelebbi elkerülő úttól mért távolság alapján rangsorolnák. A tervezet szerzői a listát a véges rét igazságos elosztási mechanizmusának neveznék. A szóban forgó rét két hektár, egyik sarkában kacsaúsztatóval, amely beleszámítana a befogadóképességbe, és egy kacsával, amely nem.

A falunapok azért lennének túljelentkezettek, mert a falvak is azok lettek. Ahol egy délután lekvár, kutyák és fúvószenekar valaha a falut és néhány unokatestvért vonzotta, ott ma buszos csoportok érkeznének a megyeszékhelyről, hétvégi lakók az átalakított pajtákból, és egy kategória, amelyet a tervezet tartalomgyártó látogatóknak nevez: ők a plébánost jönnek lefilmezni. A befogadóképességet a biztosítók határoznák meg. A listát az önkormányzat. A plébános saját bevallása szerint semmit sem határozott meg, és a C sávban várakozna, mint mindenki más, egy család mögött, amely a járvány alatt költözött ide, és azóta el is költözött.

Az egyik falunapon – a falu nevét a tervezet udvariasságból kitakarja – a lista már tizenegy évnél járna. A szülők születéskor jelentkeztetnék a gyerekeket, ahogy a bölcsődébe is, és a nyilvántartás a két év alatti jelentkezők foglalkozásánál azt tüntetné fel: folyamatban. A helyek örökölhetők lennének, hagyatéki eljárás mellett. Tarnai Marianna, 64, az édesanyja helyét vette volna át, és a nagy napon ott találná magát a limlomasztal mögött, amelyet az anyja évekig szeretett volna végigböngészni. „Ő a tortasúly-becslést akarta – mondaná Tarnainé. – Hát tippeltem, és az ő nevét írtam a cédulára. Nyolc dekát tévedett, ami nála közelnek számít.”

A standok is bekerülnének a mechanizmusba. A tombola működtetéséhez külön lista kellene, rövidebb, négyéves várakozással, mert emeléssel jár. A célbadobás saját nyilvántartást vezetne, tízéves várólistával és fejenként három, át nem ruházható dobással. Almási Dezső, 71, ugyanazon a nyáron érne a célbadobási lista élére, amelyen a csípője végleg kizárná a dobást. „Megkérdeztem, kijelölhetek-e magam helyett valakit – mondaná. – Azt felelték, a konzervdobozokat a nyilvántartott személynek kell leütnie. Mondtam, hogy a konzervdobozok nem tudják, ki vagyok. Azt felelték, nem ez a lényeg.”

Jönne a másodlagos piac, ahogy minden lista után jön. Az A sávos helyeket a falu hírmondójában hirdetnék, a zongoraórák és az ereszcsatornás ember között, olyan árakon, amelyeket a tervezet a rendezvény közösségi jellegével összeegyeztethetetlennek minősítene. Az önkormányzat erre listafelügyelőt nevezne ki – részmunkaidős állás, láthatósági mellénnyel –, akinek a feladatai közé tartozna a közüzemi számlák ellenőrzése a kapunál, és hogy a gyerekektől úgy kérdezze meg a születési dátumukat, hogy közben ne nézhessenek a szüleikre. A felügyelő jelentése szerint a gyerekek többnyire őszinték lennének, a szülők többnyire nem.

Az így létrejövő falunap csendesebb lenne annál, amelynek védelmére a listát kitalálták. Akik eljutnának a rétre, olyan régóta várnának, hogy az attrakciókat, amelyekre jelentkeztek, időközben lecserélték. A kutyaszépségversenyből gazdi–kutya feltöltődő sétakör lett volna. A fúvószenekarból lejátszási lista. A tombolát továbbra is egy Karcsi nevű ember húzná, aki a lista előtt is húzta, és ezért mentességet élvez; első díjként egy B sávos helyet ajánlana fel, második díjként egy sonkát. A sonkára több szelvény fogyna.

Arra a kérdésre, hogy összeegyeztethető-e a várólista a falunap eszméjével, az egyik részt vevő önkormányzat jegyzője azt mondaná, hogy a lista senkit nem tart távol, csupán sorba rendezi az embereket. A látogatószámot évente tennék közzé, a várakozás középértékével együtt, ugyanabban a táblázatban, mint az időjárást. A sorba rendezés idővel kiterjedne a tortaversenyre, a gumicsizma-hajításra és a kötélhúzásra is, amelyet két olyan csapat vívna, amelynek tagjai ugyanabban az évben jelentkeztek, ugyanazt az évtizedet várták végig, és mire a kötélhez érnének, már semmit sem kellene bizonyítaniuk egymásnak.