A fogtündérnek tizenegy hetes a várólistája

07. tétel – Éjszakai begyűjtés, egy darab tejmetszőfog, normál időablak (9–12. hét): 6 900 Ft. 2050-re egy gyerek, akinek kiesett a foga, lezárt tasakba tehetné, regisztrálhatná a területi szolgálatnál, és várhatna az időpontra. A tasakokat a bejelentés sorrendjében gyűjtenék be, és senkinek nem kellene ébren maradnia.

A gyerekkori szertartásoknak már ma is van fizetős változata: a szülők fogtündér-oklevelet, levelet és nyugtát vásárolhatnak az interneten, videóhívást foglalhatnak jelmezes figurákkal, és feladatközvetítő platformokon keresztül fogadhatnak fel előadókat. Ezzel párhuzamosan több országban a platformokon dolgozók munkavállalói jogállást szereztek vagy követeltek, ami beosztási, pihenőidős és biztosítási kötelezettségekkel jár. Maga a fogászati ellátás számos közfinanszírozott egészségügyi rendszerben hosszú várólistákkal működik, és sok család nehezen talál fogorvost. A várólista általában is a köz- és félig közszolgáltatások megszokott eleme lett, elsőbbségi kategóriákkal, másodlagos piaccal és lemondási díjjal.

A rendszerben a tejfogakat engedéllyel rendelkező éjszakai begyűjtő munkatársak vinnék el, akik a területi gyermekkori szertartásügyi hatóság megbízásából dolgoznának. A szülő az alkalmazásban bejelentené a fogat, kapna egy ügyszámot, és az irányítószám szerinti kapacitás alapján időablakot osztanának rá. A normál időablak tizenegy hét lenne. Soron kívüli időablakra, amelyben a fogat két héten belül elvinnék, az a háztartás jogosulna, amely a kilenc feltétel egyikének megfelel – ilyen a születésnap, a gyermekelhelyezési tárgyalás vagy a külföldről látogatóba érkező nagyszülő. A fog mindvégig a párna alatt maradna. A gyereknek azt tanácsolnák, hogy ne nézze meg.

Egy olyan szülő, mint Pálfi Andrea, aki bérszámfejtőként dolgozik egy agglomerációs kisvárosban, azzal szembesülne, hogy a fia márciusban kiesett első fogára júniusi időablakot kap. „Azt mondták, a tasak átkerülhet egy fiókba, ha a párnás megoldás nehézkessé válik” – mondja. „A fiam megkérdezte, honnan tudja a tündér, melyik fiók. Mondtam neki, hogy megvan nála az ügyszám.” A család minden csütörtökön üzenetet kapna arról, hogy a fog továbbra is a várólistán van. A hetedik héten a tasak bekerülne a mosógépbe. A szolgálat a fogat sérültnek minősítené, és átsorolná egy lassabb listára.

A várólista nem hiányból, hanem döntésből következne. Az otthoni szertartásmunkát azután ismernék el munkaviszonyként, hogy egy sor munkaügyi pert indítanak azok, akiket feladatközvetítő platformokon keresztül fizettek esti mesefigurák megszemélyesítéséért. Az elismerés után kellene hozzá beosztás, pihenőidő és felelősségbiztosítás. Egy munkatárs éjszakánként legfeljebb tizennégy párnát látogathatna meg, és nem léphetne be olyan lakásba, ahol a gyerek ébren van – ehhez a szülőnek este tízig alvási igazolást kellene beküldenie. Aki nem igazol, az elveszítené az időablakot. „A tündér nem önkéntes” – állhatna a rendszer kézikönyvében. „A tündér műszakban van.”

Hegyi Ildikó, aki heti négy éjszakát dolgozna begyűjtő munkatársként egy északi nagyvárosban, úgy írja le a munkát, hogy az többnyire a tasak megkereséséből áll. „A párna nagyjából az esetek felében van ott, ahol mondják” – mondja. „És rengeteg az apró építőkocka.” A munkatársaknál kézi olvasó lenne, egy érme a területi díjszabásban rögzített címletben, továbbá egy laminált kártya, amely a lépcsőfordulóban felbukkanó felnőttnek elmagyarázná, hogy nem betörővel áll szemben. A kártya tizenegy nyelven lenne elérhető. „Kétszer kínáltak meg teával” – mondja. „Mindkétszer hat párnám volt még hátra.”

Az érme értékét a hatóság évente állapítaná meg, és az a látogatás díja alatt maradna. A szülő fizetné a számlát, a gyerek kapná az érmét, a különbözet pedig fedezné a munkatársat, az olvasót, a biztosítást és a várólista adminisztrációját. A háztartás csökkenthetné a díjat, ha nappali begyűjtést választ: ilyenkor a munkatárs kilenc és öt között csöngetne, az ajtóban átvenné a fogat a szülőtől, és átadná az érmét. Kevesen élnének vele. A szülők arról számolnának be, hogy a gyerek, akinek azt mondták, a tündér ebédidőben járt náluk, megkérdezte, mit csinál esténként.

A várólista úgy viselkedne, mint minden várólista. Varga Gergő, háromgyermekes apa, arról beszél, hogyan cseréltek időablakot egy szülői fórumon. „A szomszéd városban valakinek volt egy keddje, a lánya foga viszont még nem is mozgott” – mondja. „Elvittük.” A hatóság erre útmutatót adna ki arról, hogy az időablak nem átruházható, a lemondásért pedig díjat számítana fel. Az iskolában kiesett fogakat az iskolatitkárság jelentené be, és azok az iskola irányítószáma alatt kerülnének a listára, ami egyes körzetekben gyorsabb lenne. A gyerekeket ünnepségek alatt lehetne látni, ahogy a mozgó fogukat piszkálják. A tanáriban a táblán vezetnék a strigulákat.

Egy gyerek a normál időablakban akár azelőtt kinőhetné a fogtündért, hogy a fogtündér megérkezne. A rendszer erre is felkészülne. A munkatárs ilyenkor is kimenne, elvinné a fogat, otthagyná az érmét, és a látogatást „teljesítve, kedvezményezett nem vett részt” megjegyzéssel zárná le. A számlát ez nem érintené. Pálfi Andrea fia, aki már a negyedik fogára vár, a tasakokat a fiókban tartaná a többivel együtt, és csütörtökönként megnyitná az alkalmazást. „Már nem a tündérről kérdez” – mondja az anyja. „Hanem arról, hányadik a sorban.”