A terapeutádhoz rendelkezésre állási garancia is járhat

Egy gondozástechnológiai szabványügyi testület által vitatott tervezet arra kötelezné az automatizált mentálhigiénés szolgáltatások üzemeltetőit, hogy a rendelkezésre állásukat ugyanabban a formátumban tegyék közzé, amelyet a fizetési hálózatok használnak. A szóban forgó vállalás három kilences: évi nagyjából kilenc óra, amikor a szolgáltatás elérhetetlen lehet — lehetőleg nem egyszerre.

A szabvány nem szabályozná, hogy a szolgáltatás mit mond. Az továbbra is a szakmai irányelvek, az etikai bizottságok és néhány lezáratlan vita terepe maradna. Csak azt szabályozná, hogy mond-e egyáltalán valamit — ezt a szerzők alacsonyabb léceként írják le, és a körülményekhez képest meglepően vitatott lécként.

A javaslat szerint az üzemeltetők státuszoldalt működtetnének. A felhasználó előre láthatná, hogy a tervezett karbantartás kedden hajnali kettő és négy között lesz. Ezt az idősávot azért választanák, mert az üzemeltetőknek csendes — egy konzultációs beadvány szerint viszont nem mindenkinek az.

„Egy beszélgetést sosem neveznénk incidensnek” — mondaná a szabványügyi testület szóvivője. „Egy beszélgetést beszélgetésnek neveznénk. Ha a beszélgetés elmarad, az az incidens. Tudjuk, hogy ez hidegen hangzik. Az alternatíva az volt, hogy egyáltalán nincs rá szavunk, és az hidegebben hangzott.”

A legnehezebb pont az átadás. A tervezet szerint az a szolgáltatás, amely egy futó beszélgetés közben válik elérhetetlenné, meghatározott időn belül köteles lenne embert kapcsolni. Az üzemeltetőnek igazolnia kellene, hogy ilyen ember létezik, ébren van, és szerződésesen elérhető — a beadványok e három feltételt ebben a sorrendben tartják egyre optimistábbnak.

A megkérdezett szakemberek a kézenfekvő aggályt vetnék fel: a rendelkezésre állási mutató gyönyörűen méri a rossz dolgot. Egy szolgáltatás az év minden másodpercében működhet, és közben teljesen haszontalan lehet — arra pedig még senki nem javasolt státuszoldal-színt, hogy technikailag válaszol, érzelmileg nincs jelen.

A szabvány eleinte önkéntes lenne, ahogy a szabványok szoktak, aztán csendben kötelező, ahogy a szabványok lenni szoktak. Szerzői szerint ez nem az automatizált gondozás jóváhagyása, hanem kísérlet arra, hogy ugyanazokat az unalmas vállalásokat kérjék számon rajta, amelyeket minden más kritikus szolgáltatás megtesz. Valakinek le kellene írnia, hogyan néz ki az elromlás — mielőtt elromlik.