Az iskolák külön díjat kérhetnek a segítség nélküli gondolkodásért

A nyílt nap a szokásos folyosón kezdődne, a szokásos laminált táblákkal, és valahol a kémiaterem és a büfé között érkezne meg egy asztalhoz, amelyen ennyi áll: segítség nélküli tagozat. A szülőknek ismertetett modell szerint az iskola két párhuzamos formát indítana. Az egyikben a diák úgy dolgozna, ahogy ma: minden eszközön és minden tárgyban elérhető segítséggel. A másikban nem. A másodikért fizetni kellene.

A tájékoztató ezt módszertani, nem rangbeli kérdésként adná elő. A segítség nélküli órák kézzel írottak, felügyeltek és lassabbak lennének. A dolgozat a teremben készülne, és szóban kellene megvédeni. A matematikafeladatot papíron kellene megoldani, a levezetéssel együtt — mert az iskola állítása szerint kizárólag a levezetést tanítja. A szülőknek őszintén elmondanák: a gyerekük kevesebbet fog produkálni.

A díj nem az eszközökért menne, hiszen ez a tagozat kevesebb eszközt igényelne, mint a másik. Az emberekért menne. A felügyelt íráshoz felügyelő kell, a szóbeli védéshez valaki, aki végighallgatja, a kézírás javításához pedig olyan tanár, aki el is tudja olvasni. A költség a figyelem lenne — az egyetlen erőforrás, amely nem lett olcsóbb —, és az iskola most először árazná be őszintén.

„Nem a technológia hiányát áruljuk” — fogalmazna várhatóan egy ilyen iskola igazgatója. „Azt áruljuk, hogy egy felnőtt végig a teremben van. Ha ez a két dolog időközben ugyanazzá a termékké vált, azt nem mi döntöttük el — és inkább kérünk érte pénzt, mint hogy úgy tegyünk, mintha mindenkinek tudnánk adni.”

A kínos rész a várólista lenne. A modell szerint az ingyenes forma az, amelyik gyorsan állít elő kész munkát, a fizetős pedig az, amelyik lassan állít elő gyengébbet — és a sor a második előtt állna. A felvételiztetők az asztalnál nem mondanák ki, de feltűnne nekik, hogy a sorban álló szülők túlnyomó többsége olyan munkát végez, amelyben írni kell.

Az ellenérv ugyanazon a nyílt napon hangozna el, egy szülőtől, akit legközelebb nem hívnának meg. Ha a segítség nélküli gondolkodás megér ennyit, akkor mindenkinek meg kell tanítani; az az iskola pedig, amely külön díjat kér érte, csendben szakkörré minősített vissza egy alapkészséget. Az iskola ezzel írásban, egy hírlevélben egyetértene — és a díjat meghagyná.

Mindebből semmi nincs eldöntve. A két tagozat viszont már ma is ott van az ország minden iskolájában, ár és név nélkül; csak az választja el őket, hogy melyik diák kapcsolja ki a segítséget. A javaslat egyetlen valódi újítása a számla lenne.