Amit hajnali kettőkor mondtál egy modellnek, felolvashatják a tárgyaláson

A végzés két bekezdés lenne, és semmiben nem különbözne a többitől. Egy közérdeklődésre nem számot tartó polgári perben a bíróság kötelezné a szolgáltatót, hogy adja ki az alperes két évnyi beszélgetését egy általános célú modellel — ugyanazon a formanyomtatványon, amellyel hetente kérnek ki e-maileket, üzeneteket és hívásadatokat.

A terjedelem lenne az első és egyben a legkisebb gond. Két év beszélgetés tartalmazna soha el nem küldött levélpiszkozatokat, kérdéseket egy leletről, három nekifutást egy bocsánatkérésnek, egy hajnali kettőkor lefolytatott hosszú vitát valamivel, ami túl készségesen adott igazat — és egy mondatot, amelyet az ellenérdekű fél jogi képviselője kétszer olvasna fel.

A titoktartásra hivatkozó érv elhangzana, és megbukna, mert nincs hová tenni. Az ügyvéddel folytatott beszélgetés védett. Az orvossal folytatott védett. A pappal folytatott a legtöbb jogrendben védett, a filmekben pedig mindenhol. A modellel folytatott beszélgetés egyik kategóriába sem esne, a bíróság pedig — láthatóan megerőltetés nélkül — rögzítené, hogy ezek a védelmek egy kapcsolatot szolgálnak, és hogy egy szolgáltatással nem jön létre kapcsolat.

A nehezebb kérdés az lenne, hogy voltaképpen mi hangzott el. A felperes képviselője beismerésnek nevezné. Az alperesé keresésnek, azon az alapon, hogy megkérdezni egy géptől, mekkora bajban van az ember, közelebb áll a rákereséshez, mint a gyónáshoz. A bíró megjegyezné, hogy keresőkérdést senki nem fogalmaz meg egyes szám második személyben, majd a kérdés eldöntését elhalasztaná.

A szolgáltató álláspontja szűk lenne és helytálló. A napló létezik; egy külön megőrzési kötelezés alapján maradt meg; a szerződési feltételek szerint jogszerű megkeresésre kiadható; a cég pedig nem foglal állást abban, hogy mindez mit jelent. Ez lenne az egyetlen állítás az egész ügyben, amelyet senki nem vitatna.

A jegyzőkönyv furcsán hangzana a teremben, mert egy beszélgetésnek csak a fele lenne. A modell válaszai mögött nincs szándék, az elhangzottakra nincs emlék, tanúként pedig nem idézhető. Marad egy ember, egyedül, aki hosszasan magyarázza magát valaminek, ami a jog által elismert egyetlen értelemben sem hallgatta — és mégis válaszolt.

Az ítélet, bármi állna is benne, kevesebbet változtatna, mint a róla szóló hír. A mérhető hatás egyetlen naplóban sem jelenne meg, mert kizárólag olyan mondatokból állna, amelyeket az emberek nem gépeltek be.