A laptopodnak be kell majd jelentkeznie a vámnál

Egy nemzeti vámhatóság belső utasítástervezete szerint az az utas, aki meghatározott számítási teljesítmény fölötti eszközzel érkezik, köteles lenne a piros folyosót választani és bejelenteni a gépet — ugyanúgy, ahogy ma a készpénzt, a dohányárut vagy bizonyos állati eredetű termékeket. A küszöb műszaki teljesítményadat lenne. A vámosok táblázatból dolgoznának. A táblázat négy oldal, és gyakran változik.

„Azt jelentjük be, ami értéket vagy kockázatot visz át egy vonalon” — magyarázná az egyeztetésben részt vevő egyik vámtiszt. „Száz éven át ez készpénzt, aranyat, cigarettát, fegyvert és élő állatot jelentett. Az utasítás érvelése annyi, hogy a számítási kapacitás évekkel ezelőtt felkerült erre a listára, csak az űrlapot nem írta át senki.”

Az eljárás maga kifejezetten eseménytelen lenne, és pontosan ez a lényege. A vámos nem azt nézné, mi van a gépen: az adat más jogszabály és más hatóság ügye, olyan értekezleteké, ahová a vámhatóság ritkán jár. A vámos a laptop aljára fordított típusszámot nézné, összevetné a táblázattal, és vagy továbbintené az utast, vagy elkezdené a lassabb beszélgetést.

A nehézséget az okozza, hogy egy küszöbnek nincs véleménye. Ugyanaz a lapka ül egy játékra vett laptopban, egy vágóasztalon és egy ablaktalan épületbe tartó szekrényben. Egy egyetemista, egy tervezőgrafikus és egy futár egyforma nyilatkozatot adna le, az utasítás pedig egyformán is kezelné őket — egészen addig, amíg valaki fel nem tesz egy kérdést, amely nincs rajta az űrlapon.

A mentességek egy régebbi világból maradtak fenn. Az utas saját munkájához vitt és vele együtt visszatérő eszközét régóta nem áruként, hanem a foglalkozás eszközeként kezelik, és a tervezet ezt a fordulatot változatlanul átemeli. Az egyeztetésben mindenki tudja, hogy ezen a mondaton fognak eldőlni a jogviták. Aki egy saját géppel utazik, annak mentessége van. Aki kilenc egyforma saját géppel utazik, annak érvelése.

„Az utasok többsége bejelentené, és kilencven másodperc alatt túl lenne rajta” — mondaná a vámtiszt. „Az utasítás nem nekik szól. Azért íródik, hogy az a néhány ember, akinek ez üzlet, írásban legyen kénytelen hazudni: űrlapon, aláírással az alján. Ez a mechanizmus mindig is így működött, és jóval öregebb, mint bármi, ami a bőröndben van.”

Hatályban semmi nincs, és a tervezet lehet, hogy nem éli túl az egyeztetést. A vámnyilatkozat viszont mindig is rövid és őszinte lista volt arról, hogy egy állam mit tart megállításra érdemesnek az ajtóban. Egyetlen sor a számítási kapacitásról tömörebben mondana el valamit erről az évtizedről, mint több száz oldalnyi stratégiai dokumentum.